Barion Pixel
Válaszokat követelünk az Irakban szolgáló magyar katonák ügyében a honvédelmi minisztertől!

Válaszokat követelünk az Irakban szolgáló magyar katonák ügyében a honvédelmi minisztertől!

2020.01.09.

Válaszokat követelünk az Irakban szolgáló magyar katonák ügyében a honvédelmi minisztertől!

 

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Bizottság alelnöke csütörtök délelőtt Benkő Tibor honvédelmi miniszternél tájékozódott az Irakban szolgáló magyar katonák ügyében. 

 

A találkozó után Vadai Ágnes doorstep-sajtótájékoztatón számolt be a minisztertől megtudott információkról. A képviselő hangsúlyozta, az ellenzék képviselői nem támogatják a magyar katonák iraki misszióját, ezt a Parlamentben sem szavazták meg. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a honvédelmi miniszter késznek mutatkozik együttműködni a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság ellenzéki tagjaival is, ami egy nagyon pozitív fejlemény. 

 

“Az világosan látszik, hogy a honvédelmi tárca is hasonlóképpen értékeli a helyzetet, ahogyan az ellenzéki képviselők az elmúlt időszakban a sajtóban értékelték, így felkészülnek reményeink szerint minden eshetőségre.” - mondta Vadai Ágnes, hozzátéve, hogy a csütörtök délelőtti találkozó informális esemény volt, így az ott elhangzott információkat nem adhatják ki. 



“Egy dolgot nehezményeztem azonban a miniszternél. Nevezetesen, hogy ő reggel úgy döntött, hogy sajtótájékoztatót tart és ebbe a játszmába bevonta a magyar katonákat is. A kinn állomásozó katonáinkat élőben kapcsolták, és én ezt nagyon rossz ötletnek tartom. A magyar katonáknak az a dolguk, hogy végezzék a feladatukat.” - jelentette ki Vadai Ágnes. 

 

A Honvédelmi Bizottság alelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a biztonság romlásának természetesen van következménye a kinn szolgáló katonákra nézve is, egyúttal megköszönte az Irakban szolgáló katonáknak azt a munkát, amit a misszióban elvégeznek. 

 

“Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a magyar katonák, és az egyébként kinn dolgozó magyarok biztonságát a legteljesebb mértékben tudják garantálni.” - mondta a DK képviselője. 



RSS
Kapcsolódó politikusok