Barion Pixel

Közlemény: Kevesebb luxust a kevesebb éhező gyermekért!

2015.05.31.
niedermuller_20140418Lopás gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség azok ellen a tizenéves lányok ellen, akik azért törtek be az őket nevelő gyermekotthon konyhájába, mert éhesek voltak. Az eset jelzi, hogy míg a lopás természetesen továbbra is törvénytelen, addig ma Magyarországon a gyermekek éheztetése még a gyermekotthonokban is törvényesnek számít. A kormány eközben mindössze 70 milliárd forintot szán a gyermekétkeztetésre a jövő évi költségvetésben, ami maximum a fele a szükséges összegnek. Orbán Viktor várba költözésének költsége a másfélszerese a gyermekétkeztetésre szánt pénznek, miközben több százezer gyermek éhezik az országban. Felmérések szerint minden második gyermekes családdal rendszeresen előfordul, hogy nincs elegendő pénzük élelmiszerre, így sok gyermek csak az iskolában jut elegendő ételhez. Ezek a problémák persze az Orbán-kormány szerint nem léteznek, ahogy a 4 millió szegény vagy a kivándorlás sem. A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormánynak fel kell hagynia a tagadással és emelnie kell a gyermekétkeztetésre szánt összegen a jövő évi költségvetésben. A DK szerint a drámai méreteket öltött gyermekéhezés felszámolható lenne az olyan luxusintézkedések árából, mint például a miniszterelnök várba költözése. A DK szerint a kormányváltás utáni európai Magyarországon egy gyermek sem éhezhet azért, mert nehéz körülmények közé született.  

Niedermüller Péter alelnök DK

RSS