Barion Pixel
Koncepciós perre készül Orbán ügyészsége - Ma tartották Varju László meghallgatását

Koncepciós perre készül Orbán ügyészsége - Ma tartották Varju László meghallgatását

2020.01.06.

Koncepciós perre készül Orbán ügyészsége - Ma tartották Varju László meghallgatását

 

Január 6-án zajlott Varju László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjének meghallgatása a Központi Nyomozó Főügyészségen annak kapcsán, hogy Varjut képviselőként még 2018. decemberében az MTVA épületében több biztonsági őr bántalmazta. Varju László mentelmi jogát ezek után felfüggesztették, őt pedig aljas módon azzal vádolták meg, hogy ő maga volt az, aki erőszakot alkalmazott az őrökkel szemben. 

 

A meghallgatás után Varju László és Hadházy Ákos közös sajtótájékoztatón számoltak be az ügyészségen történtekről. Az épület előtt pedig demonstrálók fejezték ki szolidaritásukat a bántalmazott képviselővel. 

 

“2018. végén történt, hogy az MTVA biztonsági őrei letepertek, erőszakot alkalmaztak rajtam. Az Orbán-kormány lábbal tiporta alkotmányos és képviselői jogaimat. Nem egyedül voltam ott, ott voltak nem csak a Demokratikus Koalíció, hanem az MSZP, a Párbeszéd és a Jobbik képviselői is. Büszke vagyok arra, hogy az akkori közös kiállás az MTVA-székházban, az ellenzéki pártok egymás iránti szolidaritása is hozzájárult ahhoz, hogy néhány hónap múlva megszületett az az ellenzéki megállapodás, amely az október 13-ai, önkormányzati választási győzelmekig vezetett.” - mondta Varju. 

 

A DK képviselője kijelentette: az erőszak, aminek nyomait a testén viselte, és amiről látlelet is készült, nem csupán őt, hanem a 2,5 millió ellenzéki szavazót is érte. Azt is kijelentette, a Fidesz téved, ha úgy hiszi, ő vagy a pártja, vagy éppen az ellenzéki oldal megijed és meghátrál. 

 

Én itt most minden ellenzéki szavazót képviselek. Mindazokat, akik nem fogadják el az orbáni diktatúrát. Akik nem fogadják el, hogy az állami média nem szerepelteti az ellenzéki politikusokat, a sajtó- és a véleménynyilvánítás szabadságának lábbal tiprását, akik nem fogadják el az országgyűlési képviselők jogainak csorbítását. Megküzdök az igazamért, a demokraták igazságáért, a sajtó szabadságáért! Végül azok is bűnhődni fognak, akik ehhez az aljas színjátékhoz a nevüket adták. Ez a koncepciós per is járuljon hozzá a Fidesz 2022-es bukásához!” - jelentette ki Varju László. 



RSS
Kapcsolódó politikusok