Barion Pixel
Tömegével kallódnak a fiatalok az Orbán-rendszerben

Tömegével kallódnak a fiatalok az Orbán-rendszerben

2020.01.02.

Tömegével kallódnak a fiatalok az Orbán-rendszerben

 

Az Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja jelentette meg azt a tanulmányt, amely lesújtó képet fest a magyar fiatalok helyzetéről. A Munkerőpiaci tükör 2018 szerint Magyarországon az európai átlagnál jóval magasabb a korai iskolaelhagyók száma, ráadásul hazánkban van a legtöbb olyan fiatal, aki se nem tanul, se nem dolgozik.

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány oktatás- és foglalkoztatáspolitikája vezetett oda, hogy Magyarországon tömegével kallódnak a fiatalok. A drámai számok rámutatnak: az Orbán-rendszernek csak addig fontos a gyerek, amíg meg nem születik, az már mindegy, hogy mihez kezd az életével a szülőcsatorna elhagyása után. A DK szerint az állam feladatai márpedig itt nem befejeződnek, hanem elkezdődnek: közös nemzeti és történelmi érdek, hogy a fiatalok jövőképet, korszerű oktatást és használható tudást kapjanak az iskolában ahhoz, hogy ők legyenek a jövő sikeres európai magyar polgárai.

 


Arató Gergely
Frakcióvezető-helyettes
DK 

RSS
Kapcsolódó politikusok