Barion Pixel
Reagálás Szijjártó Péterre

Reagálás Szijjártó Péterre

2019.12.10.

Reagálás Szijjártó Péterre

 

Megértjük, hogy a Fidesz csak úgy tudja minél későbbre halasztani a színházakról szóló vitát, ha számtalan, előre nem tervezett témát is felvesz a parlament mai napirendjére, Szijjártó Péter NATO-csúcsról szóló beszámolója azonban még ehhez képest is szinten aluli volt. Azon túl, hogy semmi olyan nem történt a londoni csúcson, amely parlamenti beszámolót indokolna, Szijjártó Péter a legfontosabb dolgokat hallgatta el a témában.

A Demokratikus Koalíció szerint Szijjártó időt húzott és mellébeszélt, így a magyarok továbbra sem tudhatták meg, hogy a kormány pontosan mennyit és milyen szempontok szerint költ katonai megrendelésekre, vagy hogy a kormány mit készül tenni az orosz fenyegetés ellen. Ezek valóban fontos, a magyarokra tartozó dolgok lettek volna, de Szijjártó Péternek nem a tájékoztatás, hanem az időhúzás volt a mai feladata.

A DK frakciója éppen azért nem reagált Szijjártó beszámolójára, hogy ezzel is rövidebb legyen ez a napirendi pont és hamarabb sor kerüljön a színházakat érintő törvény vitájára.

 
 
Vadai Ágnes,
a DK országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Bizottság tagja
RSS
Kapcsolódó politikusok