Barion Pixel
A forint útja a semmibe vezet, be kell vezetni az eurót!

A forint útja a semmibe vezet, be kell vezetni az eurót!

2019.11.26.

A forint útja a semmibe vezet, be kell vezetni az eurót!

 

Újabb történelmi mélypontra zuhant a forint árfolyama, ma már 337,24 forintot kellett fizetni egyetlen euróért. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a forintgyengülés hatása a benzinkutakon és a boltokban folytatódik, a drágulással egy kicsit megint kevesebbet ér majd a fizetésünk. Ide vezetett, hogy a kormány az euró bevezetése helyett egy olyan jegybankelnökre bízta a pénzünket, aki a forint védelme helyett inkább Varga Mihály pénzügyminiszterrel veszekszik.

 

A Demokratikus Koalíció szerint a forint útja a semmibe vezet, a helyzetre csak az euró bevezetése jelent megoldást! A DK emlékezteti a kormányt: az uniós tagsággal vállaltuk, hogy bevezetjük az eurót, éppen azért vagyunk most bajban, mert a kormány nem vezette be a válság után. A DK szerint egy jövőbeli válság úgy döntheti be a forinttal együtt a magyar gazdaságot is, hogy akkor már lehetőség sem lesz ennek az elhárítására. Ez Matolcsy György, Varga Mihály és mindenek előtt Orbán Viktor felelőssége.

 

 
Molnár Csaba
EP-képviselő, ügyvezető alelnök
DK

RSS
Kapcsolódó politikusok