Barion Pixel

Közlemény: Tiltott pártfinanszírozás miatt kellett az EU-s pénz az M4-eshez?

2015.05.28.
VarjuLászló_20140418Tegnap kiderült, hogy Brüsszel egyáltalán nem kartellgyanú miatt nem ad támogatást az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának megépítéséhez. A kormánypárt tucatnyi szakmai hibája és a projekt stratégiai indokolatlansága mellett az érthetetlenül magas árat kifogásolta Brüsszel. A kormány azóta úgy véli, hogy legjobb esetben is csak a közlekedésbiztonságon spórolva készülhet el a szakasz. Amire a kormány tehát nem kap EU-s pénzt, azt hirtelen már nem is tartja olyan fontosnak. Amit a kormány még az Orbán-Simicska békeidőkben vidáman megépíttetett volna a Közgéppel, azt ma már az EU és a régi kollégiumi szobatárs által megbuktatott, egyébként is felesleges projekt színében tünteti fel. Mi oka lehet erre a Fidesznek, ha nem az, hogy akkoriban a párt még számíthatott a Közgép támogatására, ma pedig már más a helyzet? A Demokratikus Koalíció szerint a kormánynak a saját háza táján kell körülnéznie, ha tiltott pártfinanszírozást szeretne találni. A DK szerint nem csak a Közgép éveken át tartó - az M4-esnél véget ért - sikerszériája, a mai fideszes oligarchák által elnyert pénzek, hanem a békemenetelő álcivil CÖF-höz juttatott közpénzek is felvethetik a tiltott pártfinanszírozás gyanúját.  

Varju László alelnök DK

RSS