Barion Pixel
Csak az kaphasson pozíciót, aki alkalmas rá és megdolgozott érte

Csak az kaphasson pozíciót, aki alkalmas rá és megdolgozott érte

2019.11.14.

Csak az kaphasson pozíciót, aki alkalmas rá és megdolgozott érte


A demokraták régóta tudják, hogy az apák és fiúk politikai bűnöröklési rendszere elfogadhatatlan, erkölcstelen.

A gyerek nem felelős szülei hibáiért, bűneiért. De igaz az is, hogy a gyereket semmilyen hátrány nem érheti amiatt, hogy kik a szülei és a rokonai.
Amikor az a hír, hogy XV. kerület polgármesterének fia a közgyűlés egyik bizottságának külső tagja lett, akkor valójában csak egyetlen kérdés van. A polgármesterasszony fia azért kapott közmegbízatást, mert rokon, vagy azért, mert érdemes rá. Mi úgy látjuk, a kerület vezetésében résztvevő különböző pártok együttesen azt mondjak, hogy egy minden tekintetében felkészült, korábban már bizonyított, sokat dolgozó fiatalemberrel van dolgunk.
Örülünk ha ilyenek közfeladatot vállalnak.
Hatalmas baj lenne, ha tehetséges emberek azért nem léphetnének közszolgálatba, mert a szüleik is kerületüket, városukat, országukat szolgálják. A tisztesség nem egyenlő a felszínes előítéletek rabságával.


DK Sajtóiroda

RSS