Barion Pixel

Itt az összesítés: 878 trafikrablás történt, ebből 1 halálos

2015.05.28.
VarjuLászló_20140418Az új trafikrendszer bevezetése óta 878 trafikrablás történt, ebből egy volt halálos kimenetelű, egy pedig életveszélyes sérüléssel járt – válaszolta egy írásbeli kérdésre Pintér Sándor belügyminiszter. Összesen 878 esetben indult büntetőeljárás nemzeti dohányboltban elkövetett bűncselekmény miatt 2013. július 1. és 2015. május 11. között, ezek közül öt járt testi, egy életveszélyes sérüléssel, és egy halálos kimenetelű volt – írta Pintér Sándor belügyminiszter Varju László független képviselő írásbeli kérdésére válaszul. A tárcavezető a parlamenti honlapon elérhető válaszában közölte azt is, hogy a két legsúlyosabb bűncselekmény elkövetőit a rendőrség már elfogta, velük szemben a büntetőeljárás megindult. A szemektől teljesen elzártan működő és ezért könnyű prédává váló nemzeti dohányboltok ügye azért vált aktuálissá, mert áprilisban Kaposváron egy rabló megölt egy húszéves eladólányt. A férfi, aki már előzetes letartóztatásban van, vallomása szerint már éppen távozott volna a zsákmánnyal a Fő utcai trafikból, amikor eszébe jutott, hogy a lány talán túl gyorsan értesítené a rendőröket, és ezért több késszúrással megölte őt.   forrás: hvg.hu
RSS