Barion Pixel
A DK szerint a török iskola nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet

A DK szerint a török iskola nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet

2019.11.11.

A DK szerint a török iskola nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet



A Demokratikus Koalíció az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz fordult, kérve, a Budapesten megnyílt török iskola nemzetbiztonsági ellenőrzés alá vonását.

A Maarif Általános Iskola és Gimnázium a törökországi Maarif Alapítvány nemzetközi iskolahálózatához tartozik, melynek szellemiségéről sokat elmond, hogy tantervében a Korán oktatása kötelező tantárgy, egyik albán iskolájában pedig egy tanárt letartóztattak, mert az Iszlám Állam terrorszervezet propagandavideóit vetítette tanóráin a diákjainak. Az alapítvány alelnöke alapította 1992-ben a magát humanitárius segélyszervezetnek hirdető IHH-t, amely a világ legnagyobb és legradikálisabb iszlamista terrorszervezeteivel ápol bensőséges kapcsolatot. Az Európai Török Demokraták Uniójának elnöke a budapesti iskoláról, mint a saját projektjéről beszélt. Ez a szervezet az Európában élő törökök között kampányol Erdogan elnök politikája mellett, tevékenységét a német titkosszolgálat a demokratikus értékekkel összeegyeztethetetlennek minősítette.

Az iskola tehát három szálon is kötődik törökországi iszlám fundamentalista és terrorszervezetekhez. Úgy látszik, Orbán szerint csak a hazájukból elüldözött muzulmánok jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot, a nyugati demokráciákat aláásni, vagy akár frontálisan megtámadni kész terrorszervezetekre viszont mint szövetségeseire tekint.




Vadai Ágnes
országgyűlési képviselő, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke
DK

RSS
Kapcsolódó politikusok