Barion Pixel
Arra bátorítjuk a Momentumot, hogy támogassa az elszámoltatást

Arra bátorítjuk a Momentumot, hogy támogassa az elszámoltatást

2019.11.09.

Arra bátorítjuk a Momentumot, hogy támogassa az elszámoltatást


Meglepve értesültünk arról, hogy a Momentum közleményben támadta meg, hogy Czeglédy Csaba ügyvédi irodája segítsen a korrupciós ügye feltárásában Újbudán és Erzsébetvárosban. Czeglédy az Orbán-rendszer egyik áldozata, aki eddig több, mint száz pert nyert meg a Fidesz, a Fidesz lakájmédiája és kormánypárti politikusok ellen. Czeglédy munkáját október 13-án a szombathelyi polgárok egyéni mandátum-győzelemmel ismerték el.

A Momentum Mozgalomnak is értenie kell, hogy szükség van az ellenzéki pártok közötti belső szolidaritásra. Mi korábban is kiálltunk a Momentum mellett. Kiálltunk mellettük, amikor több százmilliós költségvetési csalással vádolta meg őket a NAV, vagy amikor nyakatekert és átlátszó indokkal függesztette fel állami támogatásukat az ÁSZ. És kiálltunk mellettük akkor is, mikor elnöküket, Fekete-Győr Andrást az állampárt a Kossuth téri tüntetések után vandalizmussal vádolta. Még akkor sem gondoltuk úgy, hogy fenntartásainkat kellene hangoztatnunk velük szemben, miután a pártjuknál számítógépeket foglaltak és házkutatást tartottak. Vigyázzunk egymásra!

Az Orbán-rendszer felelőseinek számonkérése az ellenzék közös érdeke, többek között erre kaptunk bizalmat az önkormányzati választáson. Ehhez olyan elszánt és tapasztalt jogászokra is szükség van, mint a Fidesz egyik fő ellenfele, Czeglédy Csaba. Mi büszkék vagyunk arra, hogy elvállalta a megbízatást.

Arra bátorítjuk a Momentumot, hogy ne hátráljon meg, ne árkokat próbáljon ásni ellenzéki pártok és politikusok között, hanem támogassa az elszámoltatást.

Barkóczi Balázs
szóvivő
DK

RSS