Barion Pixel
Azonnal át kell vizsgálni a győri önkormányzatot, hogy kiderüljön, honnan származott a pénz a luxusjachtra meg az ott történtekre

Azonnal át kell vizsgálni a győri önkormányzatot, hogy kiderüljön, honnan származott a pénz a luxusjachtra meg az ott történtekre

2019.10.22.

Azonnal át kell vizsgálni a győri önkormányzatot, hogy kiderüljön, honnan származott a pénz a luxusjachtra meg az ott történtekre

 

 

Varju László, a DK országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón követelte az Állami Számvevőszéktől a győri önkormányzat átvilágítását, amely a példátlan Borkai-botrány után feltétlenül szükséges, hiszen közpénzek milliárdjai kerülhettek a polgármesterhez és köreihez.

 

 

– Nagyon sok kérdés vetődik fel, itt a parlamentben is, azzal kapcsolatban, hogy mi történik Győrben. A helyzet fokozódik; ezúttal a G7 nevű gazdasági portál tett közzé egy elemzést arról, hogy a 2006 és 2018 között kiírt győri közbeszerzési eljárások mekkora része került Borkai Zsolthoz és köreihez, akik most napvilágra kerültek. A felmérés szerint

 

50 milliárd forintból annak mintegy harmada, azaz 18 milliárd forint került a Borkai-botrányban érintett szereplőkhöz. Aki tehát eddig nem értette, miből futja Borkai Zsoltnak adriai luxusjachtozásra, kokainozásra, tivornyákra, 7 darab nagy értékű ingatlanra, az most már tudja, hogy valószínűleg Győr szétlopásából származhat a Borkai-vagyon.

 

A Demokratikus Koalíció képviselőjeként a győri önkormányzat rendkívüli számvevőszéki átvizsgálását kezdeményezem – jelentette be Varju László. A DK szerint egy kormánytól és Fidesztől független Állami Számvevőszéknek már automatikusan meg kellett volna kezdenie Győr rendkívüli átvilágítását. – Már az önmagában beszédes, hogy ezt nekünk kell kezdeményeznünk – mondta Varju László, aki bemutatta azt a közelmúltban készült vizsgálatot, amelynek semmiféle személyes következménye nem lett, sem a polgármester, sem a jegyző esetében.

 

– Most kiderülhet, hogy Borkai Zsolt és a Fidesz valóban szakított-e egymással, vagy Borkai csak eljátszotta, hogy kilép.

 

Ha ugyanis az Állami Számvevőszék még ezek után sem cselekszik, az világosan megmutatja, hogy Borkai Zsolt továbbra is élvezi az Orbán-rendszer politikai védelmét.

 

Ne feledjük, hogy az ÁSZ évek óta a Fidesz politikai megrendeléseire dolgozik, és a bűnözők helyett az ellenzéki pártokat próbálja meg ellehetetleníteni gigabírságokkal. Ha az ÁSZ nem vizsgálja át a győri önkormányzat korrupciós ügyeit, az nyilvánvalóan Orbán Viktor döntése – közölte a DK alelnöke.

 

Varju László megismételte, hogy a Demokratikus Koalíció kezdeményezi a győri önkormányzat rendkívüli átvilágítását, mert a győrieknek joguk van tudni azt, hogy a Borkai–Rákosfalvy duó miképp lopta szét a várost, és kikhez jutott az eltüntetett 18 milliárd forint.

 

RSS
Kapcsolódó politikusok