Barion Pixel
Gyurcsány: nem érdemes jósolni a részvételi adatokból

Gyurcsány: nem érdemes jósolni a részvételi adatokból

2019.10.13.

Gyurcsány: nem érdemes jósolni a részvételi adatokból

Budapest, 2019. október 13., vasárnap (MTI) - A korábbi évek tapasztalatai alapján nem érdemes jósolni a mostani önkormányzati választás részvételi adataiból - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnap, miután családja kíséretében leadta szavazatát Budapesten.

Úgy fogalmazott, volt, amikor a magas választási részvétel az ellenzéknek kedvezett, volt amikor a kormányoldalnak, "ezért aztán volt is, amikor el is tévedtünk ebben az elemzésben".
Gyurcsány Ferenc kérdésre válaszolva a győri polgármester-választással kapcsolatban sem kívánt találgatásokba belemenni. Elmondta, a napokban mindent elmondtak az ügyben, most a választókon a sor, hogy döntsenek.
Dobrev Klára, az DK EP-képviselője azon reményének adott hangot, hogy a választók megértették, milyen gátlástalan és erkölcstelen a "Fidesz uralta önkormányzatiság". Hangsúlyozta, arra számítanak, hogy az ország számos helyén vissza tudják venni a falvakat, városokat és az embereknek járó európai uniós támogatásokat a Fidesztől.


MTI 2019. október 13., vasárnap 11:45

RSS
Kapcsolódó politikusok