Ismét választás, ismét ukrán bérszavazók – a totális propaganda mellett a fizetett voksolók is egyre inkább kellenek a Fidesznek, de ez Polt Pétert nem zavarja
Ismét választás, ismét ukrán bérszavazók – a totális propaganda mellett a fizetett voksolók is egyre inkább kellenek a Fidesznek, de ez Polt Pétert nem zavarja 2019.10.05.

Ismét választás, ismét ukrán bérszavazók – a totális propaganda mellett a fizetett voksolók is egyre inkább kellenek a Fidesznek, de ez Polt Pétert nem zavarja

 

 

Ezt a módszert azonban mind nehezebb lesz alkalmazni, mert az ellenzék delegáltjai ott ülnek a szavazókörökben, és minden szabálytalanságért feljelentést fognak tenni. Erről beszélt a sajtónak Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese, aki Polt Péter „leghűbb ügyészt“ is kérdezte a szabálytalanságokról, hiszen a legóvatosabb becslések szerint is 15-20 ezer, csak papíron bejelentett ukrán bérszavazó van Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

 

 

– Már a 2018-as kampány során is részletesen bemutattuk, hogyan működik a fideszes szavazatvásárlás az ukrán határ mentén. Sok ezer ukrán szerzett fiktív lakcímet a megyében, s miközben igénybe vehették az akár 300 ezer forintos nyugdíjat meg a magyar egészségügyi ellátást, cserébe a fideszes országgyűlési képviselőkre szavaztak, most meg a fideszes polgármesterekre.

 

Egy beadvány nyomán már a területi választási bizottság is elismerte, hogy a fiktív bejelentkezésen alapuló szavazás ellenkezik a választási törvénnyel.

 

Ezt írták: „a rendeltetésszerű joggyakorlás körébe ütközik, hogy ukrán állampolgárok tucatjai, sokszor 15-20 ember van bejelentve egy házikóba vagy sufniba“ – idézte Arató Gergely.

A frakcióvezető-helyettes szerint ezek az emberek október 13-án minden bizonnyal a Fidesz jelöltjére fognak szavazni, de nem meggyőződésből, hiszen nem élnek itt, gyakran még magyarul sem beszélnek.

 

A Demokratikus Koalíció szerint felér egy beismeréssel, hogy a kormány évek óta nem tesz semmit a fiktív bejelentkezések ellen, az ellen, hogy ukrán bérszavazók dönthessék el a választásokat a határ menti településeken. Ezért írásbeli kérdéssel fordulunk Polt Péterhez, hogy megtudjuk, miért nem zavarja a választás rendje ellen tömegesen elkövetett bűntett? Esetleg Orbán Viktor tiltotta meg neki a vádemelést?

 

Arató Gergely szerint a DK történelmi szégyennek tartja, hogy Orbán bérszavazók nélkül már neki sem mer futni egy választásnak, ennyire fél a magyar emberek véleményétől Szabolcs megyében. – A DK előre figyelmeztet – minden ukrán bérszavazót is –, az ellenzéki delegáltak ott vannak a szavazókörökben, s ha választási visszaélést észlelnek, feljelentést tesznek, hiszen itt nem egyszerű tévedésről, hanem nyilvánvaló bűncselekményről van szó. Jól ismerjük a választási csalás ezen fajtáját, amikor tömegével fizetnek le, vagy félemlítenek meg az ukrán határ közelében élő szegény embereket, hogy fogadjanak be otthonaikba olyan ukrán–magyar kettős állampolgárokat, akik csak olyankor jelennek meg, amikor a nyugdíjért vagy az orvoshoz mennek, illetve amikor szavazni kell – szögezte Arató Gergely. Hozzátette: 15-20 ezer emberről van szó, de ilyenkor nem fontos a magyar kormánynak a szuverenitás, a hivatalos idegengyűlölet, elvégre az ukrán bérszavazók nélkül súlyos választási vereséggel kellene szembenézniük.

RSS
Kapcsolódó politikusok