Barion Pixel
Miközben az uniós forrásokat luxusberuházásokra pazarolják, Jászberényben 800 embert bocsátanak el

Miközben az uniós forrásokat luxusberuházásokra pazarolják, Jászberényben 800 embert bocsátanak el

2019.09.16.

Miközben az uniós forrásokat luxusberuházásokra pazarolják, Jászberényben 800 embert bocsátanak el

 

 

Az uniós források közvetlenül jussanak a munkahelyteremtésre, mert az alkalmatlan fideszes városvezetés még úgy is elő tud idézni tömeges elbocsátást, hogy országos munkaerőhiány van. Gedei József, a DK jászberényi önkormányzati képviselője tájékoztatta a sajtót.

 

 

– Voltam a város labdarúgócsapatának tagja, majd ügyvédje, később a város polgármestere, s ezt csak azért soroltam fel, hogy érzékeltessem, van rálátásom arra, ami Jászberényben történik. Meg kellene érteni, mi játszódik le ennek a 800 embernek a lelkiállapotában, mi lesz a jövőjükkkel, s mi lesz Jászberény jövőjével? Nagyon keveset tudunk, hogyan akarják kezelni ezt a helyzetet, és egyáltalán milyen jövőt szánnak Jászberénynek.

 

A Gyurcsány Ferenc vezette kormány megépítette a várost elkerülő körgyűrű első és második ütemét, sőt felújították a hűtőgépgyár mögötti utat, vagyis az infrastrukturális beruházásokkal próbálták a gazdaságot élénkíteni. A körgyűrű harmadik ütemét 2010 után a Fidesz már nem építette meg.

 

Még a 32-es utat sem újították fel, így ilyen környezetben az Electrolux is meggondolja, hogy érdemes-e Jászberényben fejlesztéseket megvalósítani, vagy inkább máshol, például Nyíregyházán, mint ahogy történt – mondta Gedei József.

 

2006-ban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök támogatta, hogy Jászberényben tudásközpont létesüljön, s a városstratégiai tanulmányok is azt mutatták, hogy a kutatást, az innovációt kell fejleszteni, hogy a nagyvállalatok ne hagyják el a várost.

 

– A hűtőgépgyár mélyen beágyazódott a város gazdasági, társadalmi életébe, az Electrolux idejében rákkutatás folyt a jászberényi kórházban, gépek beszerzését támogatták, amely nagyot lendített a helyi egészségügy színvonalán. A sportra is jó hatással volt a gyár, a városnak jégkorongcsapata lett.

 

Mindez most veszélybe kerül egy olyan felelőtlen politika miatt, amely elhanyagolta az infrastruktúra fejlesztését, nem fejezték be a körgyűrűt, nem foglalkoztak a kutatással, az innovációval.

 

A Fidesznek volt ugyan sok ígérete, de egyetlen lépést sem tettek azért, hogy a város kikerüljön a közepes jövedelmek csapdájából. Az Electrolux pedig mérlegel; hol lehet jobban megközelíteni a várost, hol van tudásközpont, és Nyíregyháza mellett döntenek – állapította meg Gedei József.

 

Nem csak a 800 munkavállaló utcára kerüléséről van szó, hanem számos beszállító is elveszíti munkáját, a város iparűzési adóbevételéiből pedig kiesik évi 300-500 millió forint. Gedei József arra is felhívta a figyelmet, hogy akik nem találnak helyben munkát, elköltöznek a városból, tovább rontva Jászberény demográfiai helyzetét, hiszen a fiatalok máris nagy arányban mennek el a városból, és máshol valósítják meg jövőjüket.

 

A Demokratikus Koalíció olyan megoldásokat kínál, mint az európai minimálbér vagy az európai nyugdíj, továbbá az értelmetlen luxusberuházások helyett a pénzt innovatív, előre mutató gazdaságfejlesztésekre fordítja. A Fideszt le kell váltani, hogy egy új gazdasági szemlélet valósuljon meg, és erre október 13-án lehetőség van!

RSS