Barion Pixel
Áremeléssel indul a fűtési szezon, magyar családok ezrei járnak rosszul

Áremeléssel indul a fűtési szezon, magyar családok ezrei járnak rosszul

2019.09.09.
Áremeléssel indul a fűtési szezon, magyar családok ezrei járnak rosszul
 
 
Hamarosan indul a fűtési szezon, így családok ezrei aggódnak az egyre növekvő tüzifa árak miatt. A fafűtést jellemzően a szegények választják, így kétségbeejtő, hogy a rohamos drágulás után mi lesz velük ezen a télen.
 
A Demokratikus Koalíció szerint gusztustalan a kormánytól, hogy miközben nagy trombitaszóval osztogatja kampányban a 9000 forintos rezsiutalványokat, a szegényekkel mit sem törődik. Sőt, akár ki is mondhatjuk, hogy simán becsapták az embereket, a tavaly országgyűlési választáson beígérték a 12000 forintos rezsicsökkentést, amit a fával és szénnel fűtők nem kaptak meg. Orbán és bandája úgy tesznek, mintha ebben az országban nem fagyoskodnának emberek ezrei a télen. Mi, európai magyarok azonban látjuk a valóságot, és nem hagyjuk, hogy az emberek fűtetlen szobákban üljenek hónapokon keresztül. 
 
 
 
 
Varju László
országgyűlési képviselő, a költségvetési bizottság elnöke
DK
RSS
Kapcsolódó politikusok