Barion Pixel
Dobrev Klára: Az EU bizottsági elnöke is támogatja a DK által javasolt európai minimálbért

Dobrev Klára: Az EU bizottsági elnöke is támogatja a DK által javasolt európai minimálbért

2019.09.02.

Dobrev Klára: Az EU bizottsági elnöke is támogatja a DK által javasolt európai minimálbért

 

Ami két étvizede még álomnak tűnt, mára a megvalósítás küszöbére került – Ursula von der Leyen hivatali idejének első 100 napjában beterjeszti a tisztességes megélhetést biztosító minimálbér javaslatát, azaz a Fidesz által is megszavazott jobboldali politikus a Demokratikus Koalíció programját támogatja. A részletekről Dobrev Klára, a DK európai parlamenti listavezetője, az EP alelnöke tartott sajtótájékoztatót.

 

 

– Az európai parlamenti választási kampányban több olyan vállalást is tettem, amelyet a magyar emberek számára a legfontosabbnak tartok. Az egyik volt az európai minimálbér, amiben mélyen hiszek, mert nekünk is jár az európai, méltóságteljes élet, amelyhez elengedhetetlen, hogy uniós szinten szabályozzuk a minimálbér kérdését. Ezért megválasztása után levelet írtam Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek, egyrészt gratulálva megválasztásához, másrészt elmondva neki, hogy az Európai Parlamentben tartott beszéde győzőtt meg minket arról, hogy programja nagyban hasonlít a Demokratikus Koalíció politikájához, hiszen erős, jogállami Európáról beszélt, és ő maga is osztja az Európai Egyesült Államok közös eszméjét. Levelemre a napokban választ kaptam, amelyben

 

Ursula von der Leyen azt írja, hogy hivatali idejének első 100 napja alatt olyan javaslatot fog előterjeszteni, amellyel biztosítani kívánják, hogy minden munkavállaló igazságos minimálbért kapjon. Ez azt jelenti, hogy az Európai Parlament alelnökeként nem vagyok egyedül azzal a programmal, hogy tisztességes életet élhessen minden európai polgár.

 

Von der Leyen az EU egyik legbefolyásosabb politikusa, aki bár más pártcsaládba tartozik – német kereszténydemokrata politikus –, mégis osztja ezt a víziót és ezt a szándékot – mondta Dobrev Klára.

Az EP DK-s alelnöke szerint tehát lesz európai minimálbér, ennek létrehozásáért fognak dolgozni a következő egy-két évben. – Ez a levél sokat elárul arról is, milyenek a Fidesz európai kapcsolatai, mit ért meg abból, hogy merre halad Európa.

 

Az a Fidesz, amelyik kényszerűségből megszavazta Ursula von der Leyent, egy olyan embert szavazott meg, aki a Demokratikus Koalíció programját fogja megvalósítani. Az a Fidesz, amely lázálomnak nevezte az európai minimálbért, olyan bizottsági elnököt kapott, aki ezt fontosnak tartja, sőt, az első 100 nap programjába illesztette.

 

Mindez újabb bizonyítéka annak, hogy a Fidesz kiszorult az európai politika fősodrásából. A DK európai parlamenti képviselőjeként és az EP alelnökeként biztosítani szeretnénk mindenkit, hogy továbbra is minden erőmmel küzdeni fogok egy erősebb, egységesebb, szociálisabb Európáért – jelentette ki Dobrev Klára. Leszögezte: a DK programja megvalósításában az európai minimálbér lesz az első lépés, ami hatalmas győzelmet jelent.

Kérdésre válaszolva Dobrev Klára elmondta, hogy európai minimálbér esetén nem lehetne többé olyan kevés pénzt fizetni a szinte rabszolgasorsra juttatott közmunkásoknak sem.

 

RSS
Kapcsolódó politikusok