Barion Pixel
Bemutatta programját a debreceni DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás pártszövetség

Bemutatta programját a debreceni DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás pártszövetség

2019.08.07.
Bemutatta programját a debreceni DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás pártszövetség
 
    Debrecen, 2019. augusztus 7., szerda (MTI) - Bemutatta az önkormányzati választásokra készített közös programját szerdán Debrecenben a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás ellenzéki pártszövetség, amely a város 23 egyéni választókerületében önálló jelöltet indít.
 
    Madarasi István, az MSZP debreceni elnöke azt mondta, programjuk cáfolata annak a kormánypárti propagandának, amely szerint az ellenzék az önkormányzati választásokon csak rombolásra készül. "Építkezéshez várjuk a debreceniek szavazatát, támogatását" - hangoztatta. 
 
    "Mi, a debreceni demokratikus ellenzék tagjai készen állunk, hogy felszabadítsuk a várost a több mint húsz éve tartó Fidesz-uralom alól" - jelezte a program bemutatásakor Varga Zoltán, a négy párt közös polgármester-jelöltje.
 
    A DK városi elnöke és önkormányzati képviselője szerint "erősebb, szociálisan gondoskodó európai nagyvárossá" kívánják tenni Debrecent. Ennek érdekében ha nyernek, több forrást biztosítnak szociális gondozásra, hogy "visszaadják az emberek méltósághoz való jogát", bérlakásprogramot indítanak és visszaveszik az iskolákat, hogy "Debrecennek visszaadják a valódi iskolavárosi rangját" - sorolta a legfontosabb programelemeket a polgármesterjelölt.
 
    Varga Zoltán bejelentette: ha megnyerik a választásokat, a nemzetközi iskola tanulói létszámának 30 százalékáig minden tanévben ösztöndíjat biztosítanak az arra érdemes debreceni gyerekeknek, hogy ne csak azok tanulhassanak az új iskolában, akiknek a szülei meg tudják fizetni a magas tandíjat.
    Az ellenzéki pártszövetség bevezetné a Debrecen-kártyát, amellyel a helyi lakosok jelentős kedvezményekkel vehetnék igénybe a különféle szolgáltatásokat. "Becsüljük meg a debreceni polgárokat!" - fűzte hozzá Varga Zoltán.
 
    A programban szerepel a tervezett intermodális központ - főpályaudvar - koncepciójának teljes átdolgozása, hogy "ne vigyenek be több száz autóbuszt a belvárosba", az autóbuszpark 100 százalékának elektromos hajtásúvá cserélése, a debreceni erőmű megvásárlása, a belvárosi parkolás ingyenessé tétele 30 percig, a "hihetetlenül drága" kórházi parkolási rendszer felülvizsgálata, Debrecen "zöld nagyvárossá" tétele - ismertette a közös polgármesterjelölt.
 
    Az ellenzéki összefogás azt szeretné, hogy Debrecen élhető, zöld, egészséges, tiszta város legyen, Európa egyik fontos regionális központja - összegezte elképzelésieket Varga Zoltán, megjegyezve, ezért dolgoznak egyéni képviselőjelöltjeik, akik között van fiatal, középkorú és idős, egyetemet végzett és munkás, vagyis "összetételük olyan, mint maga Debrecen".
RSS
Kapcsolódó politikusok