Barion Pixel
Orbán oktatási bürokráciája teszi tönkre húsz diák érettségijét, s veszélyezteti továbbtanulásukat a felsőoktatásban

Orbán oktatási bürokráciája teszi tönkre húsz diák érettségijét, s veszélyezteti továbbtanulásukat a felsőoktatásban

2019.07.25.

Orbán oktatási bürokráciája teszi tönkre húsz diák érettségijét, s veszélyezteti továbbtanulásukat a felsőoktatásban

 

A Szinyei Merse Gimnázium diákjai szabályosan és sikeresen érettségiztek, a kormányhivatal delegáltja utólag mégis érvénytelenítette a vizsgákat, így a diákok hiába várták a felsőoktatási pontozást. A gimnáziumi botrányról Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese mondta el álláspontját.

 

– Ezek a diákok hiába értek el jó eredményeket, nem tudják elkezdeni felsőfokú tanulmányaikat, hiszen nincs érettségijük. Húsz fiatal készült fel lelkiismeretesen a vizsgákra, sikeresen le is tették, ennek ellenére nem kaphatnak érettségi bizonyítványt, mert egy túlbuzgó hivatalnok úgy döntött, hogy szabálytalan.

 

Egyértelmű, hogy alapvető jogelv sérült meg: az, hogy nem lehet a vétlent büntetni. Ezek a diákok biztosan nem tehetnek arról, hogy az iskola szabályzatában más szerepel, mint amit az Oktatási Hivatal gondol.

 

A kormányhivatal azt ígérte, hogy a fellebbezéseket úgy bírálják el, hogy még a határidő előtt módjuk legyen a diákoknak felvételizni, ennek ellenére az egy Monty Python-filmbe illő nevű Építésügyi Örökségvédelmi Hatóság és Oktatási Törvényességi Felügyeleti Főosztály képtelen volt elbírálni ezeket a kérelmeket az elmúlt időszakban – jelentette ki Arató Gergely. – Hiába ígérték meg a szülőknek, hogy a diákokat nem fogják akadályozni a felvételiben, ez mégis megtörtént.

 

A Demokratikus Koalíció szerint nem lehet vétlen diákokat büntetni azért, mert a kormányhivatal bürokratikus eljárásában nem képes meghozni egy döntést. Követeljük, hogy ezeknek a diákoknak állítsák ki az érettségi bizonyítványt, s tegyék lehetővé, hogy amennyiben pontszámuk rendben van, tanulmányaikat a felsőoktatásban folytathassák.

 

– Itt húsz diák életet jelentősen megnehezítették, s el lehet képzelni, milyen lelki terhet jelent ez egyaránt a diákoknak és a szülőknek, ezért ennek az esetnek kell legyen következménye. Követeljük a teljes körű kivizsgálást, és annak megállapítását, kik a felelősek a történtekért. Az a jogértelmezés, amelyből a vizsgabiztos kiindult, egyértelműen téves; hiszen a diákok az iskola belső szabályzata alapján teljen jogszerűen vizsgázhattak, hiszen rájuk ez a szabályzat vonatkozik. Ezt figyelembe kellett volna venni, ráadásul a biztosoknak nem is feladatuk, hogy a vizsgára bocsátás feltételeit vizsgálják, mivel az az iskola hatásköre – mondta Arató Gergely.

 

Egy kormányzati bürokrata túlterjeszkedett a hatáskörén, s alaposan megnehezítette ezeknek a diákoknak az életét, a kormányhivatal pedig arra sem volt képes, hogy ezt a nyilvánvaló jogsértést egy hét alatt kivizsgálja.

 

Jellemző ez a történet, amely azt mutatja, hogy a mai oktatás nem a diákokról, hanem a szabályokról és a bürokráciáról szól. Ez a Fidesz oktatási rendszere. Követeljük, hogy az érettségi botrány kárvallottjainak eredményeit ismerjék el, a felelősöket nevezzék meg. Józan ésszel felfoghatatlan, hogy bürokratikus szabályok miatt jól teljesítő diákokat hoznak lehetetlen helyzetbe.

RSS
Kapcsolódó politikusok