Barion Pixel
Vadai Ágnes: Megakadályoztuk, hogy a Magyarországon uralkodó bűnszervezet fontos uniós posztokhoz jusson

Vadai Ágnes: Megakadályoztuk, hogy a Magyarországon uralkodó bűnszervezet fontos uniós posztokhoz jusson

2019.07.12.

Vadai Ágnes: Megakadályoztuk, hogy a Magyarországon uralkodó bűnszervezet fontos uniós posztokhoz jusson

 

Fél a Fidesz a második legerősebb párttá vált Demokratikus Koalíciótól, hát fenyegetik is, hogy megfosztják parlamenti bizottsági helyeitől, mert európai parlamenti képviselőink – amúgy az EP többségével – nem szavazták meg a fideszes jelölteket. Kocsis Máté fenyegetőzésére Vadai Ágnes reagált.

 

– Tegnap Kocsis Máté nyílt levélben, ma pedig Hende Csaba napirend előtti felszólalásában fenyegette meg a Demokratikus Koalíciót, hogy elveszítjük parlamenti bizottsági helyeinket, amiért megakadályoztuk három fideszes jelölt megválasztását az Európai Parlament szakbizottságainak vezetésébe. 

 

Büszkék vagyunk arra, amit tettünk, amit a Demokratikus Koalíció elért, hogy az EP baloldali frakciója leszavazza a fideszes jelölteket. Megtettük, amit a haza megkövetelt: megakadályoztuk, hogy a Magyarországon uralkodó, Európa-ellenes bűnszervezet fontos uniós pozíciókhoz jusson.

 

Ahogy Molnár Csaba, a DK delegációvezetője írta Orbán Viktornak küldött nyílt levelében: minket nem érdekelnek az Orbán-rendszer maffia-stílusú fenyegetései. Nem fogunk meghunyászkodni, nem fogunk megtorpanni, hanem ezt fogjuk csinálni újra és újra. Mondhatjuk úgy is, hogy ha Orbán Viktornak nem tetszik a DK ellenállása, akkor meghosszabbítjuk Bicskéig, ha fenyegetőzik, akkor meg Lovasberényig. Így talán megérti, mire számíthat tőlünk – mondta sajtótájékoztatóján a DK képviselőnője.

 

Vadai Ágnes szerint büszke hazafiként és európaiként nem fogják segíteni Európa és az európai Magyarország ellenségeit, akkor sem, ha Orbán Viktor elveszi a DK parlamenti bizottsági pozícióit, sőt, akkor sem, ha lófejjel az ágyban ébrednek.

– Aki a DK közösségéhez tartozik, az nem fél. Pozíciókat elvehetnek, de nem vehetik el hitünket az európai Magyarországban. Kötelességünk, hogy itthon és Európában képviseljük választóinkat, Orbán pedig csak tegye azt, amit egy szorult helyzetben lévő, Európában tehetetlen vesztes tehet.

A DK semmilyen fenyegetés hatására nem változtat a politikáján sem itthon, sem Európában, hanem folytatjuk a harcot a Fidesszel szemben

 

– jelentette ki Vadai Ágnes.

 

RSS
Kapcsolódó politikusok