Barion Pixel

Közlemény: Közérdekű adatokért perelünk a Széchenyi Bank ügyében

2015.02.26.
kerek_barczy_20140418Mint ismert, a Nemzetgazdasági Minisztérium 3 milliárd forintot fektetett abba a Széchenyi Bankba, amelynek engedélyét - törvénytelen működése miatt - megvonta a jegybank. A befektetés előtt megtörtént a bank teljes átvilágítása, ahol ki kellett volna derülnie, hogy a bank többségi tulajdonosa, az Államadósság Kezelő Központ éléről lemondott Töröcskei István saját érdekeltségének osztogatott hiteleket. Az NGM 3 milliárd forint közpénzt bízott a törvénytelenül működő bankra, a végső kár akár több tíz milliárd forint is lehet. A Demokratikus Koalíció hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt korábban már feljelentést tett a Széchenyi Bank ügyében, mely kapcsán az ügyészség feljelentés kiegészítést rendelt el. A DK a magyar állampolgárok adóforintjainak védelmében a feljelentés mellett közérdekű adatigényléssel próbálta meg kideríteni, hogy jelzett-e törvénytelenségeket az NGM befektetése előtt készült átvilágítás. Mivel a DK által kért közérdekű adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium nem hajlandó kiadni, a DK perrel fogja kikényszeríteni azok kiadását. A DK szerint megengedhetetlen, hogy a magyar kormány egy törvénytelenül működő pénzintézetben fektette be az állampolgárok adóforintjait, majd a bank engedélyének megvonása után eltitkolja a közpénzpazarló befektetés okait.  

Kerék-Bárczy Szabolcs a DK elnökségének tagja

RSS