Barion Pixel

Sajtótájékoztató: a kormány miatt egyetlen felsőoktatási intézmény sincs biztonságban

2015.05.20.
Arató_Gergely_201404A Demokratikus koalíció véleménye szerint a kormány politikája miatt egyetlen felsőoktatási intézmény sincsen biztonságban, semelyik sem tervezheti nyugodtan a saját jövőjét - erről a párt oktatáspolitikai szakpolitikusa beszélt szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Arató Gergely arra reagált, hogy a vs.hu kedden egyetemi forrásokra hivatkozva azt írta, eladják a Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campusának Villányi úti épületeit, az azért kapott pénzt pedig a kormány a budai Vár újjáépítésére akarja fordítani. A portál információi szerint a kertészettudományi, a tájépítészeti és az élelmiszer-tudományi karok más felsőoktatási intézményekhez kerülnek majd.  A Budapesti Corvinus Egyetem szerdán azt közölte, semmilyen hivatalos dokumentumot nem ismer az intézmény esetleges átalakításával összefüggésben. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a hivatalos információk hiánya is jól mutatja, milyen helyzetben van a felsőoktatás az Orbán-kormány alatt. Arató Gergely egyúttal azt mondta, hogy a több mint százötven éve létező intézmény illetve az arborétum "elkótyavetyélése" nemcsak a felsőoktatás, hanem az egész ország számára is hatalmas veszteség lenne. (MTI)
RSS