Barion Pixel
Nyugdíjba mennek a tanfelügyelők, a kormány kétségbeesetten keresi az utánpótlást

Nyugdíjba mennek a tanfelügyelők, a kormány kétségbeesetten keresi az utánpótlást

2019.06.05.

Nyugdíjba mennek a tanfelügyelők, a kormány kétségbeesetten keresi az utánpótlást

 

Rengeteg tanfelügyelő vonul nyugdíjba a következő években. Az Oktatási Hivatal ezért most ráerősít a tanfelügyelők képzésére, mert sok területen nincs meg az utánpótlás, nyugdíjasoknak pedig nem engedélyezi a jogszabály, hogy szakértői feladatokat lássanak el.

A Demokratikus Koalíció szerint megdöbbentő, hogy a kormány, illetve az Oktatási Hivatal nem észlelte korábban, hogy probléma lesz a tanfelügyelők utánpótlásával. Mi, európai magyarok úgy látjuk, eleve rossz a jelenlegi tanfelügyelői rendszer, a pedagógusokat nem tudják motiválni, legfeljebb megfélemlíteni az ellenőrzésekkel, a munkájukat pedig nem fizetik meg. Azért dolgozunk az Európai Egyesült Államok tervének megvalósításáért, hogy Magyarországon is jó körülmények között, megbecsülve érezzék magukat a tanárok, a tanfelügyelői rendszer pedig ne kötelező rossz legyen, hanem egy olyan keret, ami segíti és ösztönzi a pedagógusokat a munkában és a fejlődésben.

 

 


Arató Gergely
frakcióvezető-helyettes, országgyűlési képviselő
DK

RSS
Kapcsolódó politikusok