Barion Pixel

Tiltakozik az Ortutay-kollégium átnevezése ellen a szegedi DK

2015.05.20.
Binszki_Szegedma_201505A Demokratikus Koalíció szegedi szervezete szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) kormányzati elvárásnak akar megfelelni a szegedi kollégium átnevezésével. Korábbi félelmeit látja beigazolódni Binszki József, a Demokratikus Koalíció szegedi elnöke, hogy a Ságvári gimnázium és a Károlyi Mihály Kollégium után Szegedi Ortutay Gyula Városi Kollégium átnevezése is felmerült. Ortutay Gyula, akinek ellentmondásos megítéléséről portálunkon is jelent már meg írás a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt, majd az Magyar Szocialista Munkáspárt színeiben politizált, és bár a néprajz terén végzett munkássága tagadhatatlan, valamint tisztségei, mint az ELTE rektori címe, vagy az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának vezetése tiszteletre méltóak, nem lehet figyelmen kívül hagyni aktív részvételét a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett kommunista diktatúra kiépítésében. “A KLIK kezdeményezése azért pikáns, mert a szervezet az oktatás államosítása nyomán jött létre, Ortutay Gyulának pedig az 1940-es évek végén vallás- és közoktatásügyi miniszterként fontos szerepe volt az iskolák államosításában, ezért mondhatni szellemi elődjét akarja most kitörölni a köztudatból a KLIK” – fejtette ki Binszki József sajtótájékoztatóján. A DK politikusa kiemelte, hogy az MTA XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezésekkel kapcsolatos állásfoglalása nem nyilvánít véleményt Ortutay Gyuláról a tekintetben, hogy ajánlják-e a nevét közintézményekhez, így a KLIK Binszki József szerint szándékosan téved e tekintetben. A DK szegedi elnöke úgy véli az intézményfenntartó szervezet vagy egy kimondatlan elvárásnak akar megfelelni az átnevezéssel vagy az Orbán-kormányhoz kötődő botrányokról akarja elterelni a figyelmet. “A KLIK maradjon az oktatásnál, foglalkozzon a színvonal növelésével és a pedagógusok elismertségének megteremtésével, a botrányok kezelését pedig bízza a 2018-ban felálló új demokratikus kormányra” – zárta gondolatait Binszki József. forrás: szegedma.hu
RSS