Barion Pixel
Orbán vesztett, az erős Európa és a mandátumait megduplázó DK győzött: kiközösített politikus lett a kormányfő

Orbán vesztett, az erős Európa és a mandátumait megduplázó DK győzött: kiközösített politikus lett a kormányfő

2019.05.27.

Orbán vesztett, az erős Európa és a mandátumait megduplázó DK győzött: kiközösített politikus lett a kormányfő

 


Nem kétséges, hogy bátor, és az eredmény által teljesen igazolt döntés volt Dobrev Klárát felkérni a lista vezetésére –
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke értékelte az európai parlamenti választásoknak a DK számára nagy győzelmet hozó eredményeit, amelynek köszönhetően a Demokratikus Koalíció az ország második legerősebb pártja lett.

 


– Az európai uniós választás másnapján csak egy nagyon gyors értékelést szeretnék önöknek adni. Minden teljesítményt alapvetően abban mérünk, hogy elértük-e a kitűzött célt. Minden más értékelés félrevezet bennünket. Bár a kormányfő egy hamis keretbe helyezte el az uniós választásokat – bevándorláspártiak és azt ellenzők –, úgy látom, meglehetősen világos, hogy a magyar miniszterelnök még akkor is vereséget szenvedett, ha egyébként elfogadnánk ezt a hamis keretet.

 

Orbán azzal az igénnyel lépett fel, hogy megváltoztatja az európai politika fősodrát. Ma reggel már látjuk az Európai Parlament összetételéből, hogy ez a kísérlet elbukott.

 

Az Európai Parlament politikáját olyan frakciók többsége fogja meghatározni, amelyek Európát egy erősebb, együttműködő szövetséggé kívánják alakítani, messze túlmutatva azon, amit a magyar kormányfő szeretne – értékelte a Demokratikus Koalíció elnöke. – Egy olasz lapnak, a La Stampának adott interjújában nemrég világosan megfogalmazta, hogy összesen két dolgot vár el Európától: az egyik, hogy védje meg határait, a másik pedig, hogy biztosítsa a szabad kereskedelmet, a gazdasági-üzleti tevékenység szabadságát. Önmagában nem is azzal van a baj, hogy ezt a kettőt biztosítani kell, hanem az, hogy ő ezzel pontot tett a felsorolás végére.

 

Az az Európai Unió, amelyet a Demokratikus Koalíció és az Európai Parlament messze túlnyomó többsége képvisel, ezen túlmegy. Már ma azt mondják, hogy Európa ennél sokkal több, és a jövőben még ennél is sokkal több lesz. Európai politikai együttműködés is lesz; tervek születnek arra, hogyan lehet egy jogállam működését biztosítani. A politikai szövetség mellett azonban az Európai Uniós egy szociális szövetség is lesz, mert nem lehet tétlenül nézni, ha az unió valamelyik tagországában nyomorúságos azoknak a családoknak, embereknek az élete, akiknek szükségük van az állam, a helyi közösség gondoskodására. A volt miniszterelnök szerint

 

annak az Európának van jövője, amely élesen szemben áll azzal az Európa-képpel, amelyet a magyar kormány képvisel, amely szeretné megfordítani az európai folyamatok irányát. Érdektelen, hogy a kormánypártnak 10 vagy 15 mandátuma van, mert senkinek nincs az EP-ben többsége. A kérdés az: ki tud magának megnyerni szövetségeket? Ennek alapján a Fidesz a vesztesek közé fog kerülni.


– A következő napokban elkezdődik az új frakciók alapítása, és előre látható, hogy ezzel a politikával a Fidesznek nincs helye a néppárti frakcióban, így két választása marad: vagy az egyik ellenzéki, nacionalista, szélsőjobboldali, 12-13 százalékos frakcióba megy, vagy független képviselők lesznek, akiknek a kenyere az Európai Parlamentben is épp olyan sanyarú, mint itthon.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ezért minden számtól függetlenül az EP-választásnak valójában a Fidesz a vesztese. Ehhez nem is kell emlékeztetni, hogy a DK megkétszerezte európai parlamenti képviselőinek számát, hogy a Momentum bejuttatott két képviselőt, miközben a Fidesz elvesztette szavazói egyharmadát. – Megérdemelten. De mivel a magyar kormányfő érdekérvényesítő képessége meg sem közelíti a korábbit, Magyarország érdekeit drámai módon kevésbé lesz képes képviselni.

Természetesen úgy gondoljuk, hogy a DK szép eredményt ért el tegnap. Négy okot tudnék felsorolni a tegnapi sikeréert:

  • először is DK volt leginkább képes arra, hogy a Fidesz európai és magyar politikájával szemben egy teljesen ellentétes viziót kínáljon, középpontjában az Európai Egyesült Államokkal.
    A DK elérte, hogy nem a bevándorlásról szóljon a kampány, hanem valóságos tényekről: milyen lesz Európa?
    Ezekben az nagy elvi vitákban érdemes egyenesen beszélni. A DK mindvégig egyesen és őszintén beszélt. Itt nem lehet kompromisszumokat kötni, nem lehet kicsit európainak lenni.
  • Nem kétséges, hogy bátor, és az eredmény által teljesen mértékben igazolt döntés volt Dobrev Klárát felkérni a lista vezetésére. Ő olyan emberek érdeklődését is felkeltette a DK iránt, akik korábban nem feltétlenül gondolták, hogy erre a párta fognak szavazni. Az ő személyes teljes teljesítménye jelentős része annak, hogy négy képviselőt tudunk kiküldeni az Európai Parlamentbe.
  • Mióta a DK létezik, kampányában egyetlen pillanatnyi megingás, jelentősebb tévedés és hiba sem volt. Fegyelmezett, az utolsó pillanatig új elemekkel bővülő kampányt folytattunk.
  • Tudtuk, hogy ez egy mozgósítási kampány lesz, és ilyenkor létfontosságú, hogy melyik párt hány szavazóját tudja az urnákhoz elvinni. Ezt a mozgosítási verseny pedig a DK és a Momentum nyerte meg. A magasabb részvételről sokan azt hitték hogy a Fidesznek kedvez, de a Fidesz csak annyi embert tudott elvinni, mint tavaly. Mindössze két pártnak sikerült jobban mozgosítanni, elsősorban a DK-nak, aztán a Momentumnak.

Gyurcsány Ferenc szerint az eredmények szerint átfogó együttműködéssel szinte az összes budapesti kerületet, és sok vidéki várost ki lehet szabadítani a Fidesz karmaiból. A DK elnöke kijelentette: az ellenzék között létre jött megállapodásokat meg kell tartani, majd kérdésre válaszolva – a választási eredmény alapján ő vált-e az ellenzék vezetőjévé? – , azt felelte, nem gondolná, hogy az ellenzéki pártok kívülről érkező vezetőt várnának, de együttműködésre vagyunk ítélve, s ez teljesen nyilvánvaló.

RSS
Kapcsolódó politikusok