Barion Pixel
A DK a legesélyesebb, hogy elvigyen egy mandátumot a Fidesztől, és a legerősebb ellenzéki párt legyen

A DK a legesélyesebb, hogy elvigyen egy mandátumot a Fidesztől, és a legerősebb ellenzéki párt legyen

2019.05.25.

A DK a legesélyesebb, hogy elvigyen egy mandátumot a Fidesztől, és a legerősebb ellenzéki párt legyen

 

 

Bátran kijelenthetjük, hogy az európai parlamenti választások miatt a Demokratikus Koalíció országszerte az összes eddigi magyarországi kampányt megszégyenítő intezítással kampányolt – nem is beszélve a végén az országot példátlan módon 36 óra alatt lefedő véghajráról. Dobrev Klára, európai parlamenti listánk vezetője összegzett a sajtónak.

 

 

– Ez az európai parlamenti kampány utolsó sajtótájékoztatója, s mindenkinek szeretném megköszönni, akik hitelesen tájékoztattak a közvéleményt. Ugyancsak szeretném megköszönni mindenkinek, aki követte a sajtótájékoztatókat az elmúlt időszakban. Az igazi kemény munka azonban hétfőn folytatódik, amikor egy más típusú, nehéz feladat vár ránk, ezért ugyanilyan kitartással, vehetenciával és lendülettel kell dolgoznunk hétfőtől is. A mai nap a kampány összegzéséről szól: mi mindent tett a Demokratikus Koalíció a kampány során, és milyen eredményeket értünk el?

Az elmúlt hónapokban láthatták milyen erővel, aktivitással, lelkesedéssel dolgoztunk, s nem csak a Demokratikus Koalíció politikusai, hanem a tagok, a szimpatizánsok, az aktivistáink; sok ezer ember szeretete az országban, akiknek külön meg kell köszönnünk ezt a rengeteg munkát.

 

A választási kampány előtt egy mandátumot jósolt a Politico ­– amelyet a Demokratikus Koalíciónak is érdemes követnie ­–, de legfrissebb felmérésben a Politico már úgy gondolja, hogy az ellenzéki pártok közül a Demokratikus Koalíciónak van a legnagyobb esélye a 3 mándátumot megszereznie – Dobrev Klára szerint ezt azért fontos, mert azt a plusz 1 mandátumot a Fidesztől tudják elvenni, úgy mindenkit bátorított, hogy szavazzon a Demokratikus Koalícióra – mert így eggyel kevesebb mandátuma lesz a Fidesznek. – A kutatások alapján most erre csak nekünk van esélyünk, fő ellenfelünk pedig a Fidesz, őt kell legyőzni, tőle kell mandátumokat elvenni.

 

Dobrev Klára szerint azonban még ennél is fontosabb, hogy más tekintetekben is komoly sikereket értek el. A Závech Research alig egy héttel ezelőtti felmérése szerint a legfontosabb programpontjuk, az Európai Egyesült Államok, amiért az egész küzdelem zajlik, s amit 3-5 évvel ezelőtt alig pár százalék támogatott, azt mára az ellenzéki szavazók több, mint 72 százaléka támogatja.

 

Ennek a kampánynak az egyik legnagyobb eredménye, s a jövőben az adja nekünk a legnagyobb erőt, hogy emberek százezrei értik meg: nincs más út Magyarország számára, mint az, hogy egy erős Európában, s annak is a közepében legyünk benne. – Az orbáni EU-ellenességgel szemben a Demokratikus Koalíció Európai Egyesült Államok projektje a legerősebb ellentéte. S ez a kettő nem összekeverhető: vagy elindulunk Orbánnal kifelé Európából; vagy a Demokratikus Koalícióval indulunk egy erősebb Európába, Európa középpontjába, az Európai Egyesült Államok irányában.

 

– A legsikeresebbnek ebben a kampányban azt tartom, hogy nagyon sok embert meg tudtunk győzni programunkról, annak támogatásáról. Az európai parlamenti választás listavezetői, a Demokratikus Koalíció listavezetői csak ebben a kampányban 380 magyarországi települést jártak be, magam is nagyjából 60 helyen jártam az országban. Mint bizonyára értesültek róla, az elmúlt 36 órában, egy maratoni kampányhajrában,

 

elmentünk mint a 19 megyébe, hogy találkozzunk a támogatókkal, azokkkal, akik értik, miért fontos az erős Európa, az Európai Egyesült Államok. 1302 km, 36 óra, 19 megye kemény kampányhajrá volt – de minden pillanatát megérte.

 

Az online aktikvitásunkról is szólnék pár szót, hiszen az ellenzéki pártoknak kevés lehetőségük van a kampányolásra, minket valahogy nem nem hívnak meg a hosszú beszélgetésekre a közrádióba, s a köztelevízióban sem fejthetjük ki programunkat, elképzeléseinket – jelentette ki Dobrev Klára. – A megyei lapok Mészáros Lőrinc tulajdonában vannak, éppen ezért mi tudatosan az online felületre helyeztük a hangsúlyt. Csak az elmúlt héten az én Facebook oldalamon, a milliós eléréssel rendelkező posztok alatt 661 ezer ember volt aktív. A számok jól érzékelhetők, mivel a sokmilliárdos közpénzből kampányoló Orbán Viktor a második helyre szorult, 496 ezer aktív felhasználóval.

 

Az a stratégia, hogy mi a pénz, a hatalom kampányával szemben az emberek kampányát fogjuk megvalósítani, sikeres volt. Sikerült az embreket nem csak megszólítani, hanem megmozdítani is.

 

Dobrev Klára azt mondta, pár héttel korábban jelentette be az online kampánystábját, hiszen nincs tévéjük, nincs rádiójuk, mutyit márpedig nem kötnek a Fidesszel, nem vásárolnak fideszes cégtől plakátokat, azért az kérték, hogy mindenki változtassa saját Facebook-profilját plakáttá, tévévé, rádióvá, így segítve őket minél több embert elérni.

– Mára az online kampánycsapatomnak több, mint 20 ezer tagja van. Elsősorban nekik köszönhető – és most szeretném is megköszönni! –, hiszen főleg nekik köszönhető, ahogy amit mi Európáról gondolnuk, az ilyen sok emberhez eljutott – jelentette ki Dobrev Klára. Hozzátette: – Tudom, hogy sajtótájékoztatón nem szokás stratégiai kérdésekről beszélni, de mi már az elején nagyon tudatosan úgy döntöttünk, hogy a Demokratikus Koalíció nem foglalkozik semmilyen más ellenzéki párt belügyeivel, megjegyzéseivel. A mi fókuszunk a Fideszen van.

 

A mi ellenfelünk a Fidesz, s az általa képviselt antidemokratikus politika. Ezért ha naponta háromszor támadtak meg minket, háromszor mentünk el mellette csendben, mosolyogva. Ez fontos, hiszen az ellenzéki pártok látták, hogy versenytársai ugyan, de ellenfelei nem vagyunk egymásnak, mert az igazi ellenfél a Fidesz.

 

– Végezetül azt szeretném elmondani a választás tétjéről: pontosan lehet látni, hogy Orbán Európában vesztes. Vesztett, amikor az OLAF elkezdte vizsgálni vejének a pénzügyeit; veszett, amikor az Európai Parlament nagyon nagy többséggel, beleértve a kereszténydemokratikus politikusokat, elfogadta a Sargentini-jelentést, s elindította a 7. cikkely szerinti eljárást a kormány ellen. És vesztett akkor is, amikor kirakták a szűrét az Európai Néppártból. Vasárnap megint veszteni fog Európában, mert nagyon komoly vereséget fog szenvedni az a csoport, amelyhez dörgölőzni próbál, s amely csoport elhanyagolható erőt fog képviselni az Európai Parlamentben.

 

Ennek a választásnak az a tétje, hogy hozzákötjük-e sorsunkat ehhez a vesztes emberhez, vagy képesek leszünk elvágni azt a kötelet, amely politikai értelemben hozzá köt. Meg kell mutatnunk, hogy Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral, mert az európai választásoknak nagyon fontos tétje van. Most vásárnap szavazzanak a Demokratikus Koalícióra, azaz a 6-s számú listára, már csak azért is, mert nekünk van a legnagyobb esélyünk elvenni egy mandátumot a Fidesztől!

RSS
Kapcsolódó politikusok