Barion Pixel
A homofóbia elleni világnapon a DK ismét kiáll az állampolgári jogegyenlőség mellett

A homofóbia elleni világnapon a DK ismét kiáll az állampolgári jogegyenlőség mellett

2019.05.17.

A homofóbia elleni világnapon a DK ismét kiáll az állampolgári jogegyenlőség mellett

Ahogy tavaly sikerült a holokauszt nemzetközi emléknapjára időzíteni a Horthyért mondandó emlékmisét, úgy idén Kövér László a homofóbia elleni világnap előestéjén látta jónak országgal-világgal tudatni, hogy szerinte “a homoszexuálisok nemcsak nem egyenrangúak a többséghez tartozókkal, de normális esetben ők maguk sem tartják annak magukat”. 

A Demokratikus Koalíció szükségesnek látja ismételten kiállni az állampolgári jogegyenlőség felvilágosodás óta vitán felül álló elve mellett. Mi, európai magyarok mélységesen elítélünk minden jogkorlátozásra vagy jogfosztásra tett kísérletet, történjék az nem, származás, nemzetiség, bőrszín, vallás vagy szexuális irányultság alapján. Az ezt az elvet megtagadó Fidesznek azon az európai szélsőjobboldalon sem lesz helye, ahová Orbán a pártját kormányozni akarja. Az a legkevesebb, hogy a házelnöknek az elhangzottak után haladéktalanul le kell mondania és távoznia a közéletből. 

 


Arató Gergely
frakcióvezető-helyettes
DK

RSS
Kapcsolódó politikusok