Barion Pixel
Ha Toroczkaiék terrorszervezetét bejegyzik, a DK megtámadja a döntést

Ha Toroczkaiék terrorszervezetét bejegyzik, a DK megtámadja a döntést

2019.05.14.

Ha Toroczkaiék terrorszervezetét bejegyzik, a DK megtámadja a döntést

 

Toroczkai László bejelentette, hogy a szélsőjobboldali „MI Hazánk” mozgalom a föloszlatott Magyar Gárda „eszmeiségének és szellemiségének örököseként” létrehozza a Nemzeti Légiót.

A Btk 217.§ értelmében bűncselekményt követ el, aki jogellenesen közbiztonsági tevékenységet szervez, márpedig bűncselekmény elkövetésére szervezetet alapítani nem lehet. Amennyiben tehát a szervezetet a bíróság bejegyzi, a Demokratikus Koalíció ezt a döntést meg fogja támadni.

A DK szerint a közrend fenntartása az állam kizárólagos feladata. A Magyar Gárdának nevezett magyarországi SA-t a bíróság 2009-ben föloszlatta és nem tűrhető, hogy tíz évvel később ismét rendfenntartónak álcázott szélsőséges félkatonai szervezetek randalírozzanak Magyarországon és terrorizálják az ország polgárait.  

 


Vadai Ágnes
frakcióvezető-helyettes, országgyűlési képviselő
DK

RSS
Kapcsolódó politikusok