Barion Pixel
Dobrev Klára: A szociális Európa az egységesen beszedett európai multiadóból építhető fel

Dobrev Klára: A szociális Európa az egységesen beszedett európai multiadóból építhető fel

2019.05.08.

Dobrev Klára: A szociális Európa az egységesen beszedett európai multiadóból építhető fel

 

A nemzetközi bűnszervezetekkel, illetve a multinacionális cégek adóelkerülési gyakorlatával szemben a nemzetállamok adóhatóságai tehetetlenek, ezért van szükség arra, hogy Európa egységesen lépjen fel az áfacsalásokkal és adóelkerülésekkel szemben. Az így beszedett összegekből lehet fedezni az európai minimálbért, az európai minimálnyugdíjat és az európai családi pótlékot. Dobrev Klára, a DK európai parlamenti listavezetőjének sajtótájékoztatója.

 

– Hónapokig tartó tényfeltáró munka eredményeképpen az elmúlt napokban nyilvánosságra került, hogy magyar cégek is érintettek az Európai Unió egyik legnagyobb áfacsalási botrányában, amelynek során egy áfacsalással foglalkozó nemzetközi bűnszervezetet lepleztek le. Szervezett áfacsalásokkal közel 150 milliárd euró tűnik el az EU-ban, ebből 50 milliárd euró nemzetközi, azaz a tagországok közötti áfacsalásokban. Ráadásul 

a multinacionális cégek áfamegkerülési gyakorlatukkal 100-150 milliárd euróval rövidítik meg az európai adófizető polgárokat. Forintban ezek felfoghatatlan összegek. Láthatjuk, hogy az európai országok önmagukban, külön-külön már nem képesek a határokon átnyúló, globális pénzügyi világban érvényesíteni az adók beszedését. 

Közösen kell beszedni Európában ezeknek az összegeknek legalább egy részét, mind az áfacsalásra szakosodott bűnszervezetektől, mind azoktól a multinacionális cégektől, amelyek nem fizetik be az adókat – mondta Dobrev Klára.

A DK európai parlamenti listavezetője közölte: ezért beszélnek már hónapok óta az európai multiadóról, hogy az adófizetők pénze ne az adóparadicsomokban tűnjön el, hanem azt Európa  egységesen és közvetlenül szedje be. Ezt a pénzt, amit ma senki nem szed be, a DK programjában is szereplő európai minimálbérre, európai minimálnyugdíjra és európai családi pótlékra lehetne fordítani. – A felsorolt adatok igazolják, hogy nem a levegőbe beszélek, hanem 

pontos fedezete van annak az európai szociális programnak, amiről az elmúlt hónapokban igyekeztünk meggyőzni a magyar választókat, az európai magyarokat. Ez a szociális program a következő években meg fog valósulni.

Ezek a pénzek léteznek, de eltűnnek, és nem lehet az európai emberekre fordítani, mert a nemzetállamok adóhatóságai gyengék ahhoz, hogy egymagukban megküzdjenek egy ekkora feladattal. Az Európai Egyesült Államok egységes adóbeszedései gyakorlatával ezek a pénzek rendelkezésre állnak, és arra költhetjük, amire költeni kell. Nem csodálkozom, hogy Orbán Viktor ellenzi az Európai Egyesült Államok tervét, és kétségeim vannak a magyar adóhatósággal kapcsolatban is, hiszen emlékszünk az elhíresült kitiltási botrányra, amikor Vida Ildikót, az adóhivatal akkori elnökét épp egy nemzetközi áfacsalási ügy miatt tiltottak ki az Amerikai Egyesült Államokból.

Amikor európai ügyészségről beszélünk, akkor nem csak az uniós pénzek elköltésének ellenőrzésére gondolunk, hogy Orbán veje, Tiborcz István ne tudja megúszni a jól dokumentált csalássorozatot, hanem egy olyan intézményre, amely képes több európai országra kiterjedő áfacsaló bűnszervezetek felderítésére is. A nemzetközi bűnszervezetekkel csak egy erős Európa és egy erős európai ügyészség tudja felvenni a harcot, 

és beszedni azt a pénzt, amelyből európai minimálbér, európai minimálnyugdíj és európai családi pótlék lesz. A terv megvan, a megvalósításához pedig egy erős Európa kell, benne egy gazdagodó Magyarországgal – zárta sajtótájékoztatóját Dobrev Klára.

 

RSS
Kapcsolódó politikusok