Nem nézzük tétlenül, hogy májustól utcára kerüljenek a családok: a DK törvényjavaslatot nyújt be a kilakoltatások ellen
Nem nézzük tétlenül, hogy májustól utcára kerüljenek a családok: a DK törvényjavaslatot nyújt be a kilakoltatások ellen 2019.04.30.

Nem nézzük tétlenül, hogy májustól utcára kerüljenek a családok: a DK törvényjavaslatot nyújt be a kilakoltatások ellen

 

Lejárt a kilakoltatási moratórium, ismét családokat, gyermekeket és időseket fognak lakásuk elhagyására kényszeríteni. Amennyiben a Fidesz valóban családbarát, akkor zokogó emberek kilakoltatása helyett támogassa a Demokratikus Koalíció törvényjavaslatát. Dobrev Klára európai parlamenti listavezető sajtótájékoztatója.

– Drámai oka van ennek a sajtótájékoztatónak, ugyanis lejárt a kilakoltatási moratórium, így naponta láthatjuk majd a sajtóban, amint rendőrök ráncigálnak ki zokogó embereket, időseket, kisgyermekes családokat azokból a lakásokból, amelyekben addig éltek. Szörnyű helyzet, még elképzelni is szörnyű. Az Orbán-kormányok alatt több embert lakoltattak ki, mint az előző kormányok idején.

Az elmúlt öt évben megháromszorozódott a kilakoltatások száma. Tavaly naponta átlagosan kilenc családot kényszerítettek otthonuk elhagyására, s ez a szám a közeljövőben csak emelkedni fog. Ez egyszerűen embertelen. Ráadásul a kilakoltatásra várók jelentős része kisgyermeket nevel, tehát az Orbán-kormány gyerekeket tesz ki az utcára.

Az Orbán-kormány nem csak eltűri ezt, hanem aktívan közreműködik abban, hogy családok ezrei váljanak hajléktalanná. Először is felhívnám a figyelmüket arra, hogy az Orbán-kormány nyolc éve alatt drámaian nőtt a szakadék a legszegényebb és a leggazdagabb emberek között. Családok százezrei csúsztak és csúsznak lefelé, olyannyira, hogy nem csak a hitelüket, de már a rezsijüket sem tudják kifizetni. A nekik járó támogatást, például a családi pótlékot nem növelte a kormány. Nyugdíjasok tömegei élnek mérhetetlenül alacsony nyugdíjból, a minimálnyugdíjat az Orbán-kormány az elmúlt nyolc évben nem emelte. Ma az emberek 25 százaléka él a minimálisan szükséges életszínvonal alatt – mondta Dobrev Klára.

A listavezető kijelentette, hogy amikor az Európai Egyesült Államokról, illetve európai minimálbérről, európai minimálnyugdíjról és európai családi pótlékról beszél, akkor nem csupán egy vízióról beszél, hanem annak a folyamatnak a megállításáról, hogy

a XXI. század Magyarországán emberek nem tudnak megélni a bérből vagy a nyugdíjból, s olyan helyzetbe kerülnek, hogy elveszítik fejük fölül a lakást.

Dobrev Klára szerint a másik nagy probléma, amire fel kell hívni a figyelmet, hogy 2-3 ezer családot önkormányzati bérlakásból lakoltatnak ki, az állam teszi őket az utcára, minimális védelmet sem adva nekik, hogy legalább a gyermekeiket fedél alatt tudják nevelni. – Írásbeli kérdésünkre adott válaszból derült ki, hogy a Nemzeti Eszközkezelőt, amely részben tulajdonolja ezeket a lakásokat, elképesztő cinizmussal nem érdekli, s nem is tudja, hogy a kilakoltatásra váró családok között hányan nevelnek kisgyerekeket.

A Demokratikus Koalíció ismételten benyújtja az országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja, hogy kisgyermekes családokat kidobjanak az utcára. Ilyesmi ugyanis a XXI. század európai Magyarországán nem létezhet.

Nagyon remélem, hogy a szörnyű helyzeteket majd bemutató képsorok láttán, amelyekkel nyilván hamarosan találkozni fogunk a híradókban, legalábbis azokban, amelyek ezeket leközlik, a fideszes többség átgondolja és megszavazza a Demokratikus Koalíció javaslatát – mondta Dobrev Klára.

RSS
Kapcsolódó politikusok