Barion Pixel
Beterjesztjük a 7+1 pontos családvédelmi programot: a Fidesz most bebizonyíthatja, hogy nem csak plakátolni, de tenni is hajlandó a családok érdekében

Beterjesztjük a 7+1 pontos családvédelmi programot: a Fidesz most bebizonyíthatja, hogy nem csak plakátolni, de tenni is hajlandó a családok érdekében

2019.03.18.

Beterjesztjük a 7+1 pontos családvédelmi programot: a Fidesz most bebizonyíthatja, hogy nem csak plakátolni, de tenni is hajlandó a családok érdekében

A Demokratikus Koalíció az országgyűlés elé terjeszti 7+1 pontos családvédelmi tervét. Arató Gergely frakcióvezető-helyettes sajtótájékoztatón beszélt a részletekről, megjegyezve, hogy a Fidesz most megmutathatja, hogy nem csupán beszélni szeret a családok védelméről, hanem tenni is érte.

– Az orbáni családpolitika kudarca mára már egyértelmű: évről évre kevesebb gyermek születik Magyarországon, miközben csaknem félmillió magyar hagyta el az országot, családok tízezrei szakadtak szét. Ma már minden hatodik gyermek a határainkon kívül születik. Ebbe a családpolitikai kudarcba illeszkednek Orbán legújabban bejelentett intézkedései, amelyek nagyon kevés, s főleg jómódú családnak jelentenek csak segítséget – mondta Arató Gergely. 

Egy átlagos magyar családnak ma az a problémája, hogy havonta be tudja-e fizetni a számláit, hogy a hitel miatt ne veszítse el otthonát. Az a problémája, hogyan tud kijönni a családi pótlékból és a fizetésből. Az a problémája, hogy hova viheti beteg gyermekét, ahol aztán el is látják. Az a problémája, hogy melyik iskolába írathatja be a gyermekét, hogy legyen esélye majd az előrejutásra. Mi azt mondjuk, hogy elsősorban ezeknek a családoknak, a magyar családok döntő többségének kell segítséget nyújtani.  

Gyurcsány Ferenc ezért jelentette be a DK 7+1 pontos családvédelmi programját, azt ígérve, hogy ezt a javaslatot az országgyűlés elé terjesztjük. Ez hétfőn megtörténik, és dönteni is kell róla, így a Fidesz most bebizonyíthatja, hogy nem csak beszél a családokról, de tenni is hajlandó értük. A DK világosan megfogalmazott 7+1 pontja arról szól, ami a magyar családokat foglalkoztatja:

  • vonják vissza a rabszolgatörvényt
  • hosszabbítsák meg a kilakoltatási moratóriumot, s adjanak törvényes garanciát arra, hogy kisgyermekes családok többé nem kerülhetnek az utcára
  • számítson munkaviszonynak az otthonápolás, s legalább a minimálbér összege járjon érte
  • legalább 50 százalékkal emeljék meg a családi pótlék összegét, mert ez az a juttatás, melyet minden magyar gyermek és család megkap
  • töltsék be az összes házi- és gyermekorvosi körzetet, hogy minden gyermeknek legyen megfelelő orvosa, s annak érdekében, hogy maradjanak orvosok és ápolónők, azonnal emeljék meg legalább 50 százalékkal az egészségügyi dolgozók bérét
  • az oktatás legyen nyitott: ne szűkítsék az egyetemre való bejutás lehetőségét, hanem tárják ki a felsőoktatás kapuit, hogy minél többen szerezhessenek értékes diplomát és olyan tudást, amely később sikeressé teheti őket
  • minden családnak legyen biztosítva a víz, a villany és a gáz minimuma, hogy senkinek se kelljen fűtetlen szobában fagyoskodnia
  • a plusz egy pont a békéről szól: egy kormány ne háborúzzon, hanem az ország valós problémáival foglalkozzon. Háborúban nem születnek gyermekek. Akkor születnek gyermekek, ha a családokra kiszámíthatóság, biztonság és béke vár.

A 7+1 pont célja épp az, hogy kiszámítható és biztonságos környezetet teremtsen a családoknak, mert akkor valóban több gyermek fog születni, főleg ha tudjuk, hogy egy sikeresebb élet vár rájuk. 

Arató Gergely szerint, ha a Fidesz leszavazza ezt a javaslatot, akkor ezzel beismeri, hogy a családok érdeke csak az ígéretekig és a kampányplakátok kinyomtatásáig érdekli őket. A DK hazafias felelősséget érez a magyar családok iránt, ezért nyújtjuk be ezt a törvényjavaslatot, és várjuk minden párt támogatását.

Újságírói kérdésre a politikus elmondta: gondoskodnak róla, hogy a javaslattal érdemben foglalkozzon az országgyűlés, s ha a Fidesz, szokása szerint már bizottsági szinten megpróbálja megakadályozni, hogy a javaslat napirendre kerüljön, ki fogjuk küzdeni, hogy a plenáris ülés foglalkozzon vele. A 7+1 pont tartalma tökéletesen megfelel a március 15-én közösen meghirdetett ellenzéki nyilatkozatnak, így biztosak vagyunk benne, hogy az ellenzéki pártok is támogatni tudják a javaslat vitára bocsátását, s ha már az országgyűlés előtt van, közös munkával megtaláljuk a legjobb megoldásokat.

 

RSS
Kapcsolódó politikusok