Gyurcsány: itt a küzdelem ideje
Gyurcsány: itt a küzdelem ideje 2019.03.15.
Gyurcsány: itt a küzdelem ideje
 
Budapest, 2019. március 15., péntek (MTI) - Itt van a küzdelem ideje, nem elég morgolódni, nem elég panaszkodni, nem elég suttogva megbotránkozni - mondta a Demokratikus Koalíció március 15. alkalmából tartott pénteki ünnepi megemlékezésén a párt elnöke. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a diktátorokat a parlamenti és parlamenten kívül ellenzék csak közösen tudja megbuktatni.
 
Kiemelte, hogy az ellenzéki parlamenti képviselők egyedül nem képesek ezt a problémát megoldani, mert Magyarországon nincs parlamentáris demokrácia. 
Lehet, hogy fárasztó dolog az utcán lenni, tiltakozni és sztrájkolni, de a haza megér ennyit - jelentette ki a politikus.
 
Ellen kell állni a kísértésnek, "ennek a nyomorult hatalomnak", és lázadni kell, mindenkinek ott, ahol tud - mondta Gyurcsány Ferenc.
Beszédében a DK elnöke az ellenzéki együttműködés egyetlen, de fontos feltételéül azt jelölte meg, hogy a résztvevők nem kérdőjelezhetik meg az emberi méltóságot, a jogállamot és a demokráciát. 
 
Hozzátette, nem az érdekli, hogy ki honnan jött, jobban izgatja, ki tart velük egy új demokratikus köztársaság felépítésénél. 
Az ördögöt azonban nem lehet lecserélni Luciferrel, ezért nem az a cél, hogy leváltsák Orbán Viktor miniszterelnököt, hanem az, hogy ez azt országot mindannyiunk "közös, egymásra vigyázó, egymást féltő hazájává tegyük" - jelentette ki Gyurcsány ferenc.
 
A pártelnök azt mondta, nem háborúzni akar, nem legyőzni a másikat, hanem együttműködni. 
Lehet egyszerre magyarként és európaiként létezni - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Úgy fogalmazott: a ma hatalmon lévők a politika szabályai szerint az ország kormányának számítanak, de a DK véleménye szerint "átkozott rablóbandának" nevezhetők, amely pocsék világot teremtett.
 
Amikor egy kormány a nemzetével szemben lesz erős, végül a nemzet gerince törik meg, a nemzet elgyávul és erejét veszti. Aztán jön egy pillanat, amikor a nemzet azt mondja, hogy nincs hova tovább hátrálni, és "akkor neki fog indulni ez a nép, ezeknek meg annyi lesz" - közölte  a DK elnöke.
Véleménye szerint ami Magyarországon történik, nemcsak az országot fertőzi, hanem Európát is. Hangsúlyozta, minden országtól azt várja el, hogy vigyázzanak a közös Európára, és értsék meg, ha Magyarország bajba kerül, akkor előbb utóbb ők is bajba kerülnek.
 
A kormányfő március 15-ei ünnepi beszédéről azt mondta, hogy az "egy üres ember gyáva beszéde volt". 
Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke és európai parlamenti képviselője azt mondta, hogy a magyar nemzetnek nincs olyan ünnepe, amelyik ne arról szólna, hogy a magyarok szabad európai országban szeretnének élni. 
 
Minden forradalom, minden szabadságharc arról szólt, hogy Magyarország is részese lehessen a szabad európai világnak. A jövő szabad és európai világa azonban ma a magyarok nélkül épül. Európában azt látják, hogy van egy ország, amely nem él, hanem visszaél az európaisággal, az uniós tagság előnyeivel - tette hozzá. 
Az európai államok a nem az európai magyarokat látják, hanem azokat a "fideszes gazembereket", akik bármit megígérnek, de akárhányszor vissza is vonják ezeket az ígéreteket. Orbán Viktor szégyent hozott a hazára, ezt a szégyent le kell mosni. Meg kell mutatni, hogy az európai magyarok nem egyenlők Orbán Viktorral - tette hozzá.
 
"Orbán mehet, de Európa, üzenjük, hogy mi maradunk" - zárta beszédét.
A megemlékezést a fővárosi Egyetem téren tartották, ahol a kezdésre több százan gyűltek össze.
 
(fotó:24.hu)
RSS
Kapcsolódó politikusok
Kapcsolódó cimkék gyurcsány, március 15