Több tízezer tonna, azbesztszármazékot tartalmazó veszélyes hulladékot szállíttat a kormány egy Várpalota mellett található lerakóba. Viszont az önkormányzatot és a helyieket erről elfelejtették értesíteni. A hulladéklerakó közelében élők tiltakoznak, egy csütörtöki lakossági fórumon a fideszes államtitkárnak is nekimentek.
A jelenlegi információk szerint 1,3 milliárd forintból azbesztmentesíti a kormány a Heves megyei Lőrinci Selyp városrészében található, korábbi cementgyár romos területét. Azután határoztak így, hogy a már magánkézben lévő, javarészt építési hulladékkal ellepett ingatlan környezetében számos lakóház található, így az ott élők és a környező települések lakói is fokozott veszélynek vannak kitéve. Az utóbbi években Lőrinciből, Zagyvaszántóról és Petőfibányáról is több olyan rákos megbetegedést diagnosztizáltak, amely egyértelmű összefüggésben áll a por formájában a levegőbe került azbeszt belélegzésével. A még élő, halálos kórban szenvedők egy csoportja beperelte az államot mint a terület és a rajta korábban működő cementgyár egyik korábbi tulajdonosát.
Az eljárások egy jogértelmezési vita miatt kisebb csúszással kezdődtek, úgy tudjuk, még egyik felperes esetében sem született ítélet.
A helyiek semmit sem tudtak az azbesztről
Pár napja jelent meg a sajtóban, hogy a volt selypi cementgyár több tízezer tonna, azbesztszármazékot is tartalmazó veszélyes hulladékát az onnan több mint 170 kilométerre található Várpalota melletti inotai lerakóba szállítják. (Inota Várpalota egyik városrésze, ehhez van a legközelebb a hulladéktároló.)
Erre a Pest Megyei Kormányhivatal adott megbízást a hulladéklerakót üzemeltető Partner Depónia Kft.-nek, azt az engedélyt pedig, amely hozzájárul a veszélyes anyag kezelésére és lerakására, a Fejér Megyei Kormányhivatal adta ki. Az engedélyeztetési eljárás még a területileg illetékes természetvédelmi és környezetvédelmi hatóságok felügyelete alatt kezdődött, ám azok feladatai időközben átkerültek a kormányhivatalokhoz. Az elszállításról és a Várpalota melletti elhelyezésről az állam már februárban tudott, ám a területileg illetékes önkormányzat idáig hivatalosan csak egy levelet kapott az akkor még önállóan működő Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségtől. Ebben a hatóság csak annyit közölt, hogy az inotai lerakót üzemeltető cég megkapta az engedélyt arra, hogy azbesztszármazékot tartalmazó hulladékot is kezeljen. Arról, hogy ezt azért kapta meg, mert hamarosan több tízezer tonna olyan törmelék érkezik Várpalota mellé, amelyben azbeszt lehet, nem szólt az értesítés. Az önkormányzat csütörtöki közleménye szerint ők néhány napja véletlenül, a híradásokból értesültek arról, hogy a volt selypi cementgyár maradványait a város mellé szállítják. Magyarán az illetékes kormányhivatalok úgy döntöttek közel harmincezer tonna, veszélyes anyagot tartalmazó törmelék elhelyezéséről, hogy arról nem tájékoztatták egyértelműen a területileg érintett önkormányzatot és a város lakóit sem. Úgy tudjuk, Várpalotának még beleszólási lehetősége sem volt az eljárás során, hiszen a hatóságok nem regisztrálták ügyfélként az önkormányzatot. Információink szerint a Fejér Megyei Kormányhivatal civil szervezeteket értesített a veszélyes anyag szállításáról, de azok között nem volt egy várpalotai sem. Amikor ezt Várpalota vezetése kritizálta, a kormányhivatal részéről az volt a válasz: ők nem tehetnek arról, hogy a városból nincs a környezetvédelmi rendszerükben is regisztrált helyi civil szervezet.
A helyszínen járva azt tapasztaltuk, hogy a lakosok elsősorban attól félnek, hogy – Lőrinci térségéhez hasonlóan – náluk is megjelennek majd az azbeszt belélegzésével összefüggésbe hozható légzőszervi megbetegedések. Mint mondják, nem látják a garanciát arra, hogy a szállítást és lerakást végző cég mindent az előírásoknak megfelelően végez majd, és később sem lesz semmilyen egészségkárosító hatása a hulladéklerakóban elhelyezett veszélyes anyagnak.
A kormánnyal is szembemegy a város
Részben a helyiek felháborodása miatt, részben pedig azért, mert a várost nem vonták be a hatóságok az engedélyeztetési eljárásba, egy szerdai, rendkívüli ülésen úgy döntött a város fideszes többségű képviselő-testülete: az önkormányzat határozatban szólítja fel a Pest Megyei Kormányhivatalt, hogy azonnal állíttassa le a veszélyes hulladék elhelyezését az inotai lerakóban.
Az önkormányzat ezenkívül azt is kéri, hogy a Fejér Megyei Kormányhivatal vonja vissza azt a határozatát, amellyel márciusban engedélyezte a lerakó környezethasználati engedélyének módosítását, és lehetővé tette az azbeszttartalmú hulladék elhelyezését. Azt is kérik, hogy a kormányhivatal indítson új eljárást, amelybe a kezdetektől bevonják ügyfélként az önkormányzatot.
Időközben a kormánypárt is rájött, hogy már nem fogja tudni titokban átszállíttatni és elhelyeztetni a veszélyes hulladékot: a téma a szerdai kormányülésen is szóba került, ahol Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter adott az ügyről tájékoztatót, majd a kormány úgy foglalt állást, hogy a várpalotaiak véleményét is meg akarják ismerni. Döntöttek erről május 13-án, hónapokkal azután, hogy az átszállításról már hónapokkal ezelőtt intézkedtek úgy, hogy a helyszínt is kijelölték.
A kormányülés után hirtelen Kontrát Károlynak, a belügyminiszter parlamenti államtitkárának is fontos lett a várpalotaiak véleménye. A fideszes politikus a térség országgyűlési képviselőjeként csütörtökön a város szintén kormánypárti polgármesterével, Talabér Mártával Várpalotán tartott egy sajtótájékoztatót. Itt Kontrát elmondta, a kormány arra utasította az illetékes hatóságot, vizsgálja meg, van-e lehetőség az azbesztszármazék elhelyezésére Lőrinci és Zagyvaszántó környékén. Azt is elmondta, hogy szerinte az inotai lerakó mindenben megfelel a követelményeknek és biztos abban, hogy nem fog károsodni a környéken élők egészsége, ennek ellenére meghallgatja a várpalotaiak véleményét is. Talabér Márta – a veol.hu tudósítása szerint – bejelentette, hogy Várpalotán jövő hétfőn egy fórumon a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és az érintett kormányhivatalok munkatársai személyesen adnak tájékoztatást a helyzetről.
Az államtitkár meghackelte a lakossági fórumot
A polgármester és az államtitkár tegnapi sajtótájékoztatója előtt már az egyik civil szervezet bejelentette, hogy csütörtökre lakossági fórumot szervez az inotai faluházba, ahová meghívták a polgármestert is, aki végül nem jelent meg. De ott volt – többek között – a város alpolgármestere, önkormányzati képviselők, a jegyző és a lerakót üzemeltető Partner Depónia Kft. ügyvezetője, majd váratlanul megjelent Kontrát Károly is.
Megpróbáltuk, nem sikerült
A fórum előtt elmentünk a hulladéklerakó területéhez, ahol Szűcs Péter, a Partner Depónia Kft. ügyvezetője elmondta: ők mindent szabályosan, a hatósági engedélyeknek megfelelően végeznek. Kérésünkre, miszerint körbenézhetnénk-e a területen, úgy reagált, hogy ez éppen akkor nem lehetséges, mivel ahhoz neki előre fel kell készülnie, egyebek közt biztosítania kell a megfelelő munkavédelmi felszerelést, meg amúgy is, indulniuk kell a lakossági fórumra. De ha egy későbbi időpontra előre bejelentkezünk, szívesen körbevezet majd – tette hozzá.
A fórum elején Deák Istvánné (DK) önkormányzati képviselő foglalta össze a helyiek problémáit: ennek lényege az volt, hogy felháborítónak tartják azt az eljárást, amely kihagyta a várpalotai lakosokat és az önkormányzatot az egész folyamatból. De kiemelte azt is, hogy eddig semmi kézzelfogható bizonyítékot nem láttak arról, hogy az azbesztszármazékot is tartalmazó veszélyes anyag szállítása, elhelyezése, majd tárolása semmilyen egészségügyi kockázattal nem jár számukra.
Ezután Kontrát Károlynak néhány perc elteltével sikerült először, de nem utoljára kiborítania a helyieket. A fideszes politikus azzal kezdte mondandóját, hogy ő is ezen a héten hétfőn tudta meg, hogy Várpalota mellé rakják le a veszélyes hulladékot. Hozzátette: ezután kezdeményezte, hogy a szerdai kormányülésen is téma legyen az ügy, ahol úgy döntöttek, hogy meghallgatják a várpalotaiak véleményét is, ezért mindenkit meghívott a jövő hétfőre tervezett lakossági fórumra. A helyiek közül többen bekiabálással közölték, ők most is azért vannak itt, hogy elmondják a véleményüket. Kontrát azt is elmondta, hogy a kormány megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy az azbeszttartalmú anyagnak Lőrinci és Zagyvaszántó közelében találhatnak-e helyet. Ezután kijelentette: „Az önök véleményét tiszteletben tartjuk, és annak megfelelően szeretnénk eljárni.”
Ezután a fórumot rendező Inotáért Baráti Kör vezetője, Sajtos János azt kérte az államtitkártól, hogy ameddig a kormány felméri a várpalotaiak véleményét, függesszék fel a szállítást. Ezt követően dr. Ignácz Anita Éva jegyző a közösségi ház zsúfolásig megtelt nagytermében kijelentette a mintegy 150 helyi előtt, hogy az önkormányzat nem tudott semmiről, és ha tudott is volna, egyelőre nincs semmilyen jogosítványa beleszólni az egész ügybe.
Előkerült az „elmúltnyolcév” is
Ekkor már a helyiek azt mondták, ha kell, a kamionok elé fekszenek, de nem hagyják, hogy továbbra is az inotai tárolóba kerüljön a veszélyes anyag.
Ekkor kapott szót Szűcs Péter, a Partner Depónia Kft. ügyvezetője, aki azt próbálta elmagyarázni, hogy mindenki megnyugodhat, ők olyan eljárással szállítják és helyezik el a veszélyes hulladékot, hogy az nem jelent egészségügyi kockázatot. Az engedélyeik megvannak, a hatóságok pedig rendszeresen ellenőrzik őket. Neki még annyira sem hittek az emberek, mint az államtitkárnak, bár azt is felajánlotta, ha előre bejelentkezik valaki, még körbe is vezeti a lerakó helyszínén. Egy kicsivel később már-már komikus része volt a fórumnak, amikor az ügyvezetőtől azt kérte az egyik helyi lakos, hogy igennel vagy nemmel válaszoljon: aláírna-e egy olyan szerződést, amelyben személyesen vállal felelősséget arra, hogy a több tízezer tonna hulladék szállítása és elhelyezése nem okoz az elkövetkezendő évtizedekben rákos megbetegedést a várpalotaiak számára. Szűcs Péter politikusokat megszégyenítő módon próbált kitérni a konkrét válaszadás elől, percekig ment a huzavona, amíg végül kijelentette, ha lenne ilyen, akkor aláírná...
A fórumon Deák Istvánné felolvasta a Pest Megyei Kormányhivatal szerdai közleményét, amelyben leírták: mivel szerintük minden a jogszabályoknak megfelelően történt eddig, a „tevékenység leállításának alapja nincs”. Majd az ellenzéki önkormányzati képviselő utalt Kontrát Károlyra, aki azt mondta, hogy a szerdai kormányülésen úgy határoztak, meghallgatják és figyelembe veszik a várpalotaiak véleményét. A helyi politikus azt javasolta a kormányzati szereplőknek, hogy legalább egyeztessenek, mielőtt nyilatkoznak, mert így egymásnak mondanak ellent.
A mintegy másfél órás vita közepén az első széksorból hirtelen felpattant Varju Lászó DK-s országgyűlési képviselő, aki Kontrát Károlytól néhány méterre azt hangsúlyozta, hogy szerinte nem kell egy újabb fórumot rendezni, hiszen a helyiek véleményét már megkapta az államtitkár: sem az önkormányzat, sem a városban élők nem kérnek a veszélyes hulladékból. Ekkor láthatóan elpattant valami az államtitkárnál, aki felállt, és odaszólt Varjunak, hogy fejezze be a hangulatkeltést. A DK-s politikus még elmondta, hogy nem csak felfüggeszteni, le is kellene állítani a szállítást. Ezután Kontrát Károly elkezdett volna egy kicsit „elmúltnyolcévezni”, de csak ennyit tudott elmondani: „Sajnálom, hogy Varju László képviselőék, amikor kormányon voltak, nem tudták megtenni azt…”, de a fórumozók egyszerre hördültek fel, és állították le a fideszes politikust, aki végül ismét szót kapott, és elmondta, hogy mielőtt döntenek, meg szeretne hallgatni másokat is a városból, ezért rendezik a hétfői fórumot is. Itt megint hangos bekiabálások szakították meg, mert a teremben lévők nem értették, mi kell még, hogy lássa a kormány és Kontrát, hogy senki nem akarja a sok tonna veszélyes anyagot. „Én meghallom, amit önök mondanak, és azt fogom képviselni” – fejezte be az államtitkár.
A faluházban ezután még egy ideig ment a csörte: elhangzott, hogy a tervek szerint pénteken többen ülődemonstrációba kezdenek, mindenkit várnak a lerakó bejárata elé. Szóba került az is, hogy a helyiek már 2012-ben sem szerették volna, hogy a hatóságok engedélyezzék a most a selypi cementgyár maradékának helyt adó terület hulladéklerakóvá minősítését. 2013 májusában kisebb riadalmat keltett, hogy a lerakó területén az Inotai Hőerőműben korábban égetett szén salakjából keletkezett dombok egyikéből hatalmas bűz árasztotta el a környéket, és állítólag az egyik talajvíz-ellenőrző kútból vett minta szinte fekete volt. A környezetvédelmi hatóság és az önkormányzat is megadta a zöld jelzést, a mai napig oda hordják Várpalota szemetét.
Másfél óra után végül belátták a fórum szervezői, hogy már felesleges tovább engedni a huzavonát, amit akartak, azt már elmondták a várost és a kormányt képviselő politikusoknak, hiszen kijelentették: semmiképp nem engedik a több mint húszezer tonna veszélyes hulladék elhelyezését a szomszédos lerakóban. Folytatás: jövő héten.
forrás:
Magyar Narancs