Barion Pixel

Sajtótájékoztató: A DK betiltaná a közmunkában történő visszafoglalkoztatást

2015.05.15.
Borka-Szász_Tamás_20140418A Demokratikus Koalíció (DK) törvényben tiltaná meg, hogy a közszférában dolgozókat "embertelen és igazságtalan" módon közmunkásként foglalkoztassák vissza a korábbinál lényegesen kisebb jövedelemmel. Erről Borka-Szász Tamás, az ellenzéki párt elnökségi tagja, szociális munkacsoportjának vezetője beszélt pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón. A DK politikusa úgy fogalmazott, az Orbán-kormány "rabszolgatartó társadalmat szeretne bevezetni", amit a közmunkásként történő visszafoglalkoztatás mellett az is mutat, hogy az elmúlt öt évben a közmunkások alig tíz százaléka tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Borka-Szász Tamás kiemelte továbbá, pártja - a minimálbér létminimumra történő emelése mellett - azt is szeretné elérni, hogy a közmunkások is a minimálbérnek megfelelő órabért kaphassák. Amennyiben az állam ezt nem tudja napi 8 órában fizetni, akkor a közmunkásokat 4-6 órában kellene foglalkoztatni, ami arányaiban béremelést jelentene az érintetteknek - fejtette ki az ellenzéki politikus. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője hozzátette, az országnak szüksége van a közmunkaprogramra, de azt szerinte olyan formában kellene működtetni, ahogy a Gyurcsány-kormány bevezette Út a munkába program néven. Az a korábbi rendszer ugyanis a közmunkásokat a munkaerőpiacon történő elhelyezkedéshez segítette, szemben a jelenlegivel, amely a közmunkát a teljes állással rendelkezőkre is igyekszik kiterjeszteni - húzta alá a szóvivő. (MTI)
RSS