Barion Pixel
Palkovics kamatostul fizesse vissza a jogtalanul felvett fizetését az MTA-nak!

Palkovics kamatostul fizesse vissza a jogtalanul felvett fizetését az MTA-nak!

2019.02.15.

Palkovics kamatostul fizesse vissza a jogtalanul felvett fizetését az MTA-nak!


A Magyar Tudományos Akadémia lerombolásával megbízott Palkovics Lászlóról sajtóinformációk szerint kiderült, hogy évekig vett fel 800 ezer forintos fizetést úgy az Akadémiától, hogy a szerződésében meghatározott kötelezettsége ellenére nem publikált. Korábban a fideszes propaganda többek között egy szülési szabadságon lévő kutatót vádolt meg azzal, hogy publikálás nélkül vesz fel fizetést. Ismét kiderült, hogy egy fideszes saját maga követte el azt, amivel másokat vádolt.

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy Palkovics László kamatostul fizesse vissza az MTA-tól jogtalanul felvett pénzt! A DK szerint nem a becsületes kutatókat kell bizonytalanságba taszítani, nem a valós tudományos munkát végzőket kell külföldre üldözni, nem az Akadémiát kell tönkretenni, hanem az olyan csalók fizetését kell megvonni, mint Palkovics László. Európai magyarként és hazafiként elvárjuk, hogy Palkovics László kamatostul fizesse vissza a jogtalanul felvett pénzt az MTA-nak!

 


Arató Gergely
frakcióvezető-helyettes
DK

RSS
Kapcsolódó politikusok