
Az inotai faluházban rendezett, indulatoktól sem mentes lakossági fórumon egyhangúlag szavazott a megjelent mintegy 200 ember. Eldöntötték: nem akarják, hogy azbeszt tartalmú veszélyes hulladékot szállítsanak a városrész határában lévő lerakóba.
Kontrát Károly államtitkár, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) megígérte, hogy képviseli álláspontjukat, s mindent megtesz, hogy érvényesítse akaratukat.
A teltházas fórumon Deák Istvánné önkormányzati képviselő (DK) elmondta, a fő kérdés, hogy miért nem tudtak, s miért nem dönthettek arról a helyiek, hogy szállítsanak -e veszélyes hulladékot a településükre. Sajtos János, a fórumot szervező Inotáért Baráti Kör elnöke hozzátette, amíg tartanak a tárgyalások és a lakossági fórumok, függesszék fel a hulladék szállítását. Kijelentését tapsvihar követte, többen bekiabálva közölték: ha kell, ők maguk fekszenek ki az útra, vagy autókkal állják el az azbeszt tartalmú anyagot szállító teherautók útját.
Szűcs Károly, az inotai hulladéklerakót üzemeltető Partner Depónia Kft. ügyvezetője felszólalásában – amelyet gyakran bekiabálással szakított meg a közönség – elmondta, nincsenek titkok, minden a legszigorúbb uniós szabályozás szerint történik a szállítás és a lerakás során.
Az elmúlt két napban több alkalommal is hatósági ellenőrzést végeztek nálunk, s mindent rendben találtak a szakemberek. Emellett a saját helyszíni méréseink is igazolják, hogy nincs mérhető azbeszt-tartalom a levegőben – hangsúlyozta az ügyvezető.
Varju László, a DK alelnöke, országgyűlési képviselő is felszólalt, s elmondta: felelősséget kell vállalniuk azoknak, akik meghozták a döntést a hulladék Inotára szállításáról.
A közönség soraiból többen érdeklődtek az 1,3 milliárd forint összköltségű kármentesítési projekt részleteiről is. Kontrát Károly elmondta, az ügyben érintett minden szakember ott lesz hétfőn 17 órakor a Thury-várba meghirdetett lakossági fórumon, ahol bárki kérdezhet, s választ kaphat felvetéseire.
forrás:
veol.hu;
varpalotaidemokratak.hu