Barion Pixel
A DK is részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia melletti demonstráción

A DK is részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia melletti demonstráción

2019.02.12.

A DK is részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia melletti demonstráción

    Budapest, 2019. február 12., kedd (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) is részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tervezett átalakítása ellen szervezett kedd délutáni demonstráción.

    A párt budapesti sajtótájékoztatóján a DK frakcióvezető-helyettese indoklásként azt mondta, hogy a kormányzati műhelyekben olyan döntések születnek, amelyek semmibe veszik a Magyar Tudományos Akadémiát és az akadémiai dolgozókat.


    Tudomány nélkül nincs sikeres ország, a tudomány az alapja a korszerű társadalomnak és az innovációnak - jelentette ki Arató Gergely. A politikus szerint az MTA tervezett kormányzati átalakítása egy "háborús csapással ér fel". Az MTA az elmúlt években rengeteget tett annak érdekében, hogy visszacsábítsa a fiatal kutatókat, de a tudósok most ezrével fogják elhagyni az országot - tette hozzá.


    Arató Gergely azt is nyilvánvalónak nevezte, hogy a kormány nem szakmai, hanem politikai okok miatt "haragszik" az MTA-ra és a tudományos életre.


    A sajtótájékoztatón részt vett Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője is, aki azt mondta, hogy a tudományos életet és műhelyeket nemcsak "nyílt uszítással" lehet tönkretenni, hanem pénzelvonásokkal is. A DK ezért arra kéri a költségvetési bizottság elnökét, hogy a testület vizsgálja meg a Magyar Tudományos Akadémia büdzséjével kapcsolatban felmerülő kérdéseket - jelentette be a politikus. Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: Palkovics László önhatalmúlag felül akarja írni az MTA költségvetési számait, ami felveti annak a lehetőségét, hogy az innovációs és technológiai miniszter törvénysértést követ el.


    Egy másik témában feltett, a Jobbikkal való együttműködést firtató kérdésre Gréczy Zsolt azt felelte, hogy a DK az Orbán-rendszer lebontásában érdekelt pártokkal és szervezetekkel kíván együttműködni. Az önkormányzati választásra optimalizálni kell az együttműködést, hogy mindenütt egy ellenzéki polgármester-jelölt álljon szemben a Fidesszel - jelentette ki.


    A politikusokat megkérték, véleményezzék Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnökének szavait, aki aggodalmának adott hangot amiatt, hogy több ellenzéki párt is együttműködésre készül a Jobbikkal. Arató Gergely azt felelte, reménykednek abban, hogy a Jobbiknak sikerül megmutatnia, a "jövője különbözik a (.) múltjától".


    Arról, hogy az LMP-s Demeter Márta megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon Arató Gergely azt mondta, hogy tovább folytatódik az ellenzéki pártok elleni kormányzati hadjárat. Egy "kamu történetről, egy hazugságról van szó", úgy tűnik, hogy ha egy képviselő szembeszáll a Fidesszel, akkor minden eszközt megpróbálnak felhasználni ellene - fogalmazott.

Arató Gergely
frakcióvezető-helyettes, országgyűlési képviselő
DK



Gréczy Zsolt
frakciószóvivő, országgyűlési képviselő
DK

 

RSS