Az Új Köztársaságért Alapítvány szervezésében került megrendezésre a “Zsákutca: a felsőoktatás felszámolása” című felsőoktatási konferencia. A konferenciát Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője nyitotta meg, aki az Orbán-kormány által bevezetett káros intézményi változásokról és az egyetemek önállóságát korlátozó kormányzati ellenőrző szervekről, azok hatásairól beszélt.
A rendezvényen felszólalt Polónyi István egyetemi tanár, oktatás-közgazdász, aki elmondta, hogy a kormányzat szakértelem és a meglévő tapasztalatok összegzése helyett sokszor sztereotípiák alapján hoz döntéseket kar- és szakbezárásokról vagy nagyobb intézményi átalakítások során.
A konferencián Lakner Zoltán politológus is felszólalt, aki a rendszerváltás előtti állapothoz hasonlította hazánk felsőoktatásának mai helyzetét, amiben az egyetemek önállóságát letörő konzisztóriumok a kormány politikai érdekei szerint ellenőrzik az intézményekben folyó oktatást.
A rendezvény zárszavát Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció oktatáspolitikusa mondta el. Szerinte az egyetemek önállóságukat veszített rektorainak tekintélyét nem is annyira jogilag, sokkal inkább kulturálisan lesz nehéz újjáépíteni. A konferencia felszólalói mind egyetértettek abban, hogy a kormány szándékosan törekszik a hazai felsőoktatás leépítésére.
Kolber István
Új Köztársaságért Alapítvány
Kuratóriumi elnök