Barion Pixel
Botrányos rendkívüli ülés - A Fidesz az újpestieket is elárulta

Botrányos rendkívüli ülés - A Fidesz az újpestieket is elárulta

2019.01.18.
 
Botrányos rendkívüli ülés - A Fidesz az újpestieket is elárulta
 
Csütörtök délután rendkívüli ülést tartottak Újpesten, hogy az Újpesti Önkormányzatnál, az önkormányzat cégeiben, azok leányvállalatainál, valamint az Újpesten bejegyzett gazdasági társaságoknál ne alkalmazzák a rabszolgatörvényt. A helyi fideszesek azonban kiálltak a rabszolgatörvény mellett, ráadásul kihasználva a rendkívüli ülést határozati javaslatként a képviselő-testület elé vittek egy nyilatkozatot, miszerint Újpest Önkormányzata elhatárolódik Varju László Facebook oldalán meghirdetett „ÁLLJON LE AZ ORSZÁG!” címet viselő hétvégi megmozdulásától.
 
A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy a fideszesek a saját szavazóik érdekeit is semmibe véve támogatnak egy kizsákmányoló rendelkezést. Az pedig, hogy az Újpest országgyűlési képviselőjétől való elhatárolódásról szavaztatnak, egyenesen nevetséges. A DK szerint ideje, hogy az európai magyarok érdekeit teljes mértékben semmibe vevő fideszesek inkább maguktól határolódjanak el, a hozzáértő képviselőket pedig hagyják dolgozni. 
 
 
Varju László
Budapest 11-es számú egyéni választókerület, Újpest-Angyalföld egyéni képviselője
DK
RSS