Barion Pixel
A DK minden eszközzel tiltakozik a rabszolgatörvény ellen!

A DK minden eszközzel tiltakozik a rabszolgatörvény ellen!

2018.12.10.
 
A DK minden eszközzel tiltakozik a rabszolgatörvény ellen!
 
Újra felháborító módon, a házszabály szerint is törvénytelenül mindössze három perces határidővel hívták össze az Igazságügyi bizottság ülését, hogy mondvacsinált indokokkal akadályozzák meg, hogy az Országgyűlés szabályosan szavazhasson az ellenzéki pártok napirendi javaslatairól.
A bizottság elnöke nem volt hajlandó elárulni, hogy milyen indítványokra vonatkozik az bizottsági állásfoglalás, ezt még kormánypártiak se tudták.
 
A szándék világos: a kormány minden eszközzel keresztül akarja verni a jogfosztó, felháborító, és kisemmizését jelentő törvényjavaslatokat.
A Demokratikus Koalíció érvénytelennek és jogellenesnek tartja az Országgyűlés ülését, és az itt elfogadott jogszabályokat. A DK minden eszközzel tiltakozik a rabszolgatörvény ellen! 
 
Arató Gergely
Frakcióvezető-helyettes
DK
RSS