Barion Pixel

Nem veszünk részt a honvédelmi törvényekről szóló hétpárti bábjátékban

2018.11.29.
 

Vadai_20151005

Nem veszünk részt a honvédelmi törvényekről szóló hétpárti bábjátékban

Hétpárti egyeztetésre hívta a parlamenti frakciókat egyes honvédelmi tárgyú törvények módosításával kapcsolatban Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Mindez azok után történt, hogy a Fidesz már benyújtotta a törvényjavaslatait, volt róluk általános, majd részletes vita is és még egy szóköz sem került bele abból, amit az ellenzék követelt. A Demokratikus Koalíció képviselői nem vesznek részt a Benkő Tibor által kezdeményezett egyeztetésen; nem szeretnénk szerepelni a Fidesz legújabb hétpárti bábjátékában. Ha a törvényeket maguk hozzák, mint állampárt, akkor egyeztetgessenek magukkal. Mi ellenállók vagyunk, nem statiszták. Vadai Ágnes Alelnök, DK az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának alelnöke
RSS