Barion Pixel

Felhívás a DK partnereinek a tűzesetet követően

2018.11.23.
Irodatűz
Felhívás a DK partnereinek a tűzesetet követően
Az Állami Számvevőszék vizsgálata a 2018-as országgyűlési választási kampányról lezárult, a Demokratikus Koalíció minden ehhez szükséges dokumentumot átadott az ÁSZ-nak.
A 2017-18. évi gazdálkodást érintő általános ÁSZ vizsgálat csak a következő évben várható, az ehhez szükséges dokumentumok semmisültek meg az irodatűzben.
Ezek a dokumentumok a jövő évi vizsgálatig reményeink szerint beszerezhetőek, hiszen a DK által kötött szerződések, számlák, és egyéb dokumentumok a velünk szerződő félnél is megvannak.
Ezeket a partnereinket felkeressük, illetve ebben a közleményben kérjük őket, hogy a párt által 2017 és 2018 években kifizetett számlák, illetve a teljesítést igazoló minden egyéb dokumentum (szerződések, teljesítésigazolások, stb.) hiteles másolatát küldjék el számunkra!
Kérjük, hogy a dokumentumokat jutassák el a Demokratikus Koalíció postacímére (1132 Budapest Victor Hugo u. 11-15.), vagy e-mailben a konyveles@dkp.hu-ra!
A DK mindig törvényesen működött, és ezután is törvényesen fog működni, de ha az ellenőrzések során az ÁSZ a kormány bunkósbotjaként funkcionálna és megpróbálná ellehetetleníteni a DK működését – ahogy azt tette korábban is -, akkor a DK ellent fog állni. 
Sebián-Petrovszki László
pártigazgató
DK
RSS