Barion Pixel

A határon túl élők ne szavazhassanak a magyar EP-választáson!

2018.10.24.
Vadai sajttáj
A határon túl élők ne szavazhassanak a magyar EP-választáson!
Budapest, 2018. október 24., szerda (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) határozottan ellenzi, hogy az Európai Unión kívül élő magyar állampolgárok szavazhassanak a jövő évi európai parlamenti (EP-) választáson.
Vadai Ágnes, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az ügyben benyújtott javaslattal "a Fidesz törvényben akarja szentesíteni a választási csalást".
Hangsúlyozta, hogy a határon túl élő magyarok az országgyűlési és az EP-választáson egyaránt két-két mandátum sorsáról dönthettek, illetve dönthetnek, de tavasszal kétszáz mandátumot osztottak ki, jövőre pedig csak 21-et. Magyarország európai parlamenti képviseletéről azoknak kell dönteniük, akik Magyarországon élnek vagy éltek - jelentette ki.
RSS