Barion Pixel

Gyurcsány: Attól tartok, önöknek elment a józan eszük!

2018.10.03.
GYURCSÁNY Ferenc
Gyurcsány: Attól tartok, önöknek elment a józan eszük!
Gyurcsány Ferenc, a DK vezérszónoka a kormánypárti képviselők által beterjesztett határozat javaslatot "tartalmában hazugnak", "szándékában pedig aljasnak" nevezte.
Szerinte az indítvány azért hazug, mert nem arról szól, mint ami a Sargentini-jelentésben valójában szerepel, hiszen nem Magyarország a jelentés tárgya, hanem a magyar kormány tevékenysége. A javaslat aljasságát pedig abban látja, hogy a kormány személyében megbélyegzi a jelentést készítőit és támogatóit, megkérdőjelezi tisztességüket, miközben gyáván nem meri vállalni a felelősséget, és a "nép szoknyája mögé" bújik.
A volt kormányfő a kormányoldalt és a miniszterelnököt politikai és erkölcsi értelemben gazembereknek nevezte, és úgy vélte, külföldön már "szégyen kérdése lett" találkozni Orbán Viktorral.
Szerinte nem igaz az a kormánypárti álláspont, amely a jelentést a bevándorláspárti európai többség és azt ezt ellenző kisebbség vitájaként állítja be, mert a vita lényege valójában az, hogy milyen Európát képzelünk el, és ebben csak az egyik, és nem a legfontosabb téma a bevándorlás.
Gyurcsány Ferenc azzal vádolta a kormányt, hogy az elmúlt nyolc évben polgárháborús hangulatot szított az országban, kommunistának és hazaárulónak bélyegez mindenkit, aki mást gondol, mint a kormányoldal, és olyan berendezkedést teremtett, amely távol áll attól az Európától, amelyet az európai emberek túlnyomó többsége szeretne. Hazugságnak nevezte azt is, hogy az ellenzék idegen kultúrájú emberekkel akarná elárasztani az országot.
A menekültüggyel kapcsolatban kijelentette: mindenkit illegális bevándorlónak nevezni több mint embertelenség, "keresztényietlenség" is. Hozzátette: a gazdasági bevándorlók ügyében nincs vitája a kormányoldallal, ugyanakkor az életüket mentő embereknek kötelesség kezet nyújtani, akkor is, ha emiatt hazaárulónak tartják.
Azért is bírálta a kormányt, mert európai politikusokat Soros-ügynöknek bélyegez. "Attól tartok, önöknek elment a józan eszük!" - fordult a kormánypárti padsorok felé.
Gyurcsány Ferenc úgy összegzett: a kormány politikája látszólag sikeres, de történelmileg halott. "El fogjuk előbb-utóbb temetni, és nem fogjuk meggyászolni sem önöket, sem a politikájukat" - mondta.
bhz \ bGD \ bhi \ hgp \ bpt
MTI 2018. október 3., szerda 13:30
RSS