Barion Pixel

Az Európai Bizottság figyelmeztette a költségvetés miatt a kormányt

2018.09.18.

költségvetés úm

Az Európai Bizottság figyelmeztette a költségvetés miatt a kormányt

Budapest, 2018. szeptember 18., kedd (MTI) - Az Európai Bizottság újra figyelmeztette a magyar kormányt, hogy október 15-ig érdemi változtatásokat hajtson végre a jövő évi költségvetésben - mondta Varju László (DK), az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten azt követően, hogy más ellenzéki és kormánypárti politikusok mellett találkozott Manfred Bergmann-nal, az Európai Bizottság (EB) Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának Magyarországgal foglalkozó új igazgatójával. Az ellenzéki politikus rámutatott: a magyar kormány korábban megállapodott az Európai Bizottsággal abban, hogy 1,7 százalékos hiányra fog törekedni. A kormány az idei költségvetésben nem hajtotta végre a korábbi vállalást, továbbá a már elfogadott jövő évi büdzsében sem járt el a megállapodás értelmében, holott a bizottság képviselői még időben, a törvény elfogadása előtt, tavasszal figyelmeztették - mondta. Varju László szerint a kormány nemcsak a bizottsággal kötött megállapodást hagyja figyelmen kívül, de a stabilitási törvény előírásait sem tartja be. Amikor a növekedés és az infláció is meghaladja a 3 százalékot, speciális szabályok alkalmazására lenne szükség - idézte fel. A "jelentős forintgyengüléshez hozzájáruló választási költségvetés" után a magyar emberek érdekében ideje lenne változtatni a költségvetési politikán és áttérni a takarékos, úgynevezett anticiklikus politikára - fogalmazott. A képviselő elmondta, hogy a bizottság szerint hozzávetőleg 1 százalékos, 400 milliárd forint körüli megtakarításra kellene törekednie a kormánynak, amely összeg háromnegyedét javasolták már ebben az évben érvényesíteni. A költségvetési bizottság DK-s elnöke szerint a felesleges kiadások lefaragásával megtakarítható lenne ez az összeg. Az EB háromtagú delegációjával az európai ügyek bizottsága, a költségvetési bizottság és a gazdasági bizottság kormánypárti és ellenzéki képviselői egyeztettek kedden az Országgyűlésben. gvaz \ gtr \ hgp \ gkp MTI 2018. szeptember 18., kedd 12:39
RSS