Barion Pixel

Balog Zoltán elsőként menekül a süllyedő hajóról

2018.09.13.

balogzoltan

Balog Zoltán elsőként menekül a süllyedő hajóról

 

Balog Zoltán szerda este a Fidesz frakcióülésén bejelentette először párttársainak, majd az MTI-nek, hogy lemond mandátumáról.

Teljesen egyértelmű, hogy Balog Zoltán a süllyedő hajóról menekül, maga mögött hagyva az egészségügy, az oktatás, a szociális és a romaügy színterein végzett áldatlan rombolását. A Demokratikus Koalíció egy könnycseppet sem fog hullatni Balog Zoltánért, aki a nyolc év Fidesz-uralom alatt aktívan segített tönkretenni azt, amit felelős államtitkárként, majd  miniszterként, jelenleg pedig romaügyi biztosként építenie kell vagy kellett volna.  

Arató Gergely

frakcióvezető-helyettes, országgyűlési képviselő

DK

 
RSS