Barion Pixel

Újabb botrányos tanév előtt állunk

2018.08.31.

szomorú tanár

Újabb botrányos tanév előtt állunk

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztere pénteken tartott úgynevezett nemzeti tanévnyitót egy esztergomi iskolában. Ezen nyilvánvalóvá tette, hogy az oktatásban továbbra is a “keresztény erkölcsök” és a nemzeti múlt kap főleg szerepet. A Demokratikus Koalíció szerint botrányos, hogy a XXI. században, a keresztény értékekre hivatkozva, fideszes propaganda-egyentankönyvekből akarják tanítani az egyáltalán nem korszerű tananyagot, megsépekelve 19. századi eszmékkel. Több ezer tanár hiányzik az oktatásból, érdemi vita nélkül készítenek alaptantervet, a szülőknek fogalmuk sincs, mi lesz a gyerekeikkel az után, hogy 2020-tól csak nyelvvizsgával lehet majd bekerülni az egyetemekre. A DK felhívja a minisztérium és a kormány figyelmét: az oktatás ideális esetben a jövendőbe való befektetés és nem a múlthoz való görcsös ragaszkodás.  

Arató Gergely

frakcióvezető-helyettes, országgyűlési képviselő

DK

 
RSS