Barion Pixel

Közlemény: Lázár János már a verseny látszatát sem szeretné a közbeszerzéseken

2015.05.08.
VarjuLászló_20140418Lázár János tegnapi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a jövőben úgy alakítják majd át a közbeszerzési rendszert, hogy ne a legolcsóbb pályázatok kerüljenek ki győztesen. Lázár a korrupció kormányának második embereként arra hivatkozik, hogy a pályázatok áránál sokkal fontosabb a pályázók munkahelyteremtésének mértéke - ez tehát a korrupt rendszer új hivatkozási alapja. Abban a rendszerben, amiben a miniszterelnök veje szinte hetente nyeri az EU-s milliárdokat, eddig sem lehetett felfedezni még a verseny látszatát sem - holott a pályázati rendszernek pont arról kellene szólnia, hogy a legolcsóbb pályázat győz. Lázár mostani bejelentése nyomán most már törvényesítve lehet majd túlárazott pályázatokon hizlalni a fideszes vállalkozókat, és ezen az sem segít, hogy a kormány a “nyilvánosság növelésének” átlátszó ígéretébe csomagolná a törvényt. A beígért változtatás ráadásul azt sejteti, hogy a vállalkozók mostantól 25 millió forintos értékhatár fölött csak a fideszes közbeszerzési rendszerben költhetnék el az államtól kapott pénzt, így pedig minden egyes forint a kormányközeli kiskirályok kezébe kerülhetne. A Demokratikus Koalíció szerint a Lázár János által ismertetett javaslat az eddigi korrupt közbeszerzési rendszer továbbfejlesztett változata. A DK a kormányváltás után független szakértőkkel fogja átvilágíttatni a teljes közbeszerzési rendszert.  

Varju László Országgyűlési képviselő Demokratikus Koalíció

RSS