Barion Pixel

Költségvetés - DK: az oktatás az egyik nagy vesztes

2018.07.22.

iskolás fiú és iskolatáska

Költségvetés - DK: az oktatás az egyik nagy vesztes

Budapest, 2018. július 21., szombat (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az oktatás az egyik nagy vesztese a pénteken elfogadott jövő évi költségvetésnek. Arató Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az ágazat lényegében jövőre is ugyanakkora forrásból gazdálkodhat, mint az idén, ami azt jelenti, hogy értékében csökken az oktatás támogatása. Ennek eredményeként "folytatódik az oktatás lecsúszása, leépülése", miközben növekszik a korai iskolaelhagyók száma, minden tizedik gyermek megfelelő képzettség nélkül kerül ki az intézményekből - mutatott rá. A DK-s politikus hangsúlyozta, az oktatás színvonalának romlása nemcsak a fiatalok esélyeit rontja, hanem az ország versenyképességét is veszélyezteti. Az Orbán-kormány célja, hogy Magyarországot összeszerelő üzemmé tegye, és "csak a kiváltságos keveseknek tartsa fenn az oktatáson keresztül való továbbjutás esélyét" - jelentette ki Arató Gergely, aki szerint a költségvetés mellett erre enged következtetni, hogy 2020-tól már csak nyelvvizsgával lehet felvételizni. Kiemelte, a DK ezzel szemben úgy gondolja, az oktatás fejlesztése nemcsak az ország gazdasági sikeréhez, hanem a társadalmi mobilitás növeléséhez és minél több diák sikeréhez is hozzájárulhat. MTI 2018. július 21.
RSS