Barion Pixel

Költségvetés - A DK képviselői nemmel szavaznak a büdzsére

2018.07.21.

parlamenti szavazás

Költségvetés - A DK képviselői nemmel szavaznak a büdzsére

Budapest, 2018. július 20., péntek (MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) képviselői nemmel fognak voksolni a 2019-es költségvetésről döntő pénteki szavazáson - közölte a párt alelnöke. Varju László budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a rendszerváltozás óta nem fordult elő, hogy egy kormány "törvényszegő büdzsét" készítsen és azt meg is szavaztassa a parlamenttel. A költségvetési bizottság elnöke úgy fogalmazott: a DK-frakció nem képes megakadályozni a büdzsé elfogadását, de képviselőik nem akarnak részesei lenni annak a döntésnek, amelyik "instabil helyzetet alakít ki", és egy "szűk csoport kezébe adja Magyarország húszezer milliárd forintját". Az adótörvényekre áttérve a politikus közölte, hogy a DK a cafeteria rendszerének átalakításával sem ért egyet, mert azzal a kormány több tízezer forintot vesz ki a dolgozók zsebéből. A DK a gyülekezési jog korlátozását és a hajléktalanság büntetését is elutasítja, ezért az ezekről szóló voksolásokon is nem gombot nyomnak - tette hozzá Varju László, jelezve: a DK azt sem támogatja, hogy a Btk.-ban külön nevesítsék a hivatalos személy sérelmére történő zaklatás tényállását. MTI 2018. július 20.
RSS